„Élj maradéktalanul!” elnevezéssel társadalmi célú kampányt indított a Médiaunió Alapítvány az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint az idén augusztustól 2021 februárjáig tartó kezdeményezés során törekednek az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálásra, hosszútávon pedig az élelmiszerpazarlás csökkentésére.
    

Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszert dobnak ki a szemetesbe, az élelmiszerhulladékok több mint a fele a háztartásokból kerül ki. Évente 88 millió tonna élelmiszer vész kárba az Európai Unióban, Magyarországon pedig családonként 270 kilogramm.
    

Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezető igazgatója a közleményben kiemeli, hogy a Médiaunió minden évben kiválaszt egy kiemelkedő társadalmi ügyet, amely kapcsán egy kommunikációs kampány segítségével aktivizálja az embereket, idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatát támogatják.
    

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az „Élj maradéktalanul!” kezdeményezésnek kettő fő pillére van: egy erős online, illetve egy TV, rádió, sajtó és közterületi kommunikációs kampánnyal hívják fel a kidobott élelmiszer mértékére és értékére a társadalom figyelmét. A  www.eljmaradektalanul.hu honlapon, rádióreklámokban és közterületen konkrét tippeket is adnak arról, mit kell kezdeni a megmaradt élelmiszerrel. Továbbá indul egy több állomásból álló edukációs road-show is. Az edukációs kampány olyan támogatók jóvoltából valósulhat meg, mint a Tesco Global Áruházak Zrt., az OTP Bank Nyrt. – tette hozzá.
    

A kampányban részt vesznek intézmények, szervezetek és szakmai partnerek, többek között az Agrárminisztérium (AM), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet is.

Kiemelt kép: Illusztráció