Új parkolási rendszerre van szükség a fővárosban, amely az első negyedórában ingyenes, azt követően pedig sávosan növekvő díjakat tartalmaz, ez mellett pedig az agglomerációs és a fővárosi közlekedést sokkal jobban össze kell fésülni – mondta csütörtökön a főpolgármester.

Egységes szemléletben készült új parkolási rendszerre van szükség a fővárosban, amely az első negyedórában ingyenes, azt követően pedig sávosan növekvő díjakat tartalmaz a belvárosban – mondta a főpolgármester csütörtökön, a budapesti Városháza közösségi oldalán közvetített, Budapest Restart című beszélgetéssorozat adásában.

Karácsony Gergely azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését a Belvárosban, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek, könnyebben lehessen parkolni a városban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a parkolás ingyenessé tétele ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki, hiszen sokan hetekig egy helyen hagyják az autójukat, emiatt pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált a parkolás.

A főpolgármester azt is elmondta, nem mindenhol, vagyis nem „fűnyíróelv” alapján akarják csökkenteni a sebességkorlátot, hanem csak azokon a helyeken, ahol azt a közlekedés biztonságának növelése, vagy a zajterhelés, illetve a légszennyezés csökkentése indokolja.

Karácsony Gergely elmondta, a budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell „fésülni”. A főpolgármester megjegyezte, a közlekedés szempontjából jó irányt jelenthet a rozsdaövezetben épülő lakások áfakedvezménye.

Aki szereti a hoszú videókat, alább nézheti meg a bő egyórás felvételt.

https://www.facebook.com/budapestmindenkie/videos/557493004930603/

Kiemelt kép: parkoló autók a Nagykörúton – Fotó: BPK