Folytatódik a vita a Budapesten és környékén élőket alapvetően érintő Budapest-bérletről. Most az Index.hu jött elő azzal, hogy egy e-mail szerint a Városháza fúrta meg az egységes bérlet intézményét. Karácsony Gergely szerint hazugság, amit az ismert hírportál állít, el is magyarázta az ő igazságát.

Töbet kér a kormány

A Budapest-bérlet ügye láthatóan a választási kampány egyik kiemelt ügye lesz. A lényeg, hogy a HÉV és az agglomerációs Volánbuszok, valamint a BKK-járatok közti átjárhatóságot egy korábbi szerződés biztosította. A főváros a szolgáltatásért eddig 6,5 milliárdot fizetett. Most azonban többet kér a kormány. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiment a belső levél a sajtónak

Lázár János vezette minisztérium a 2 milliárdos emelést az inflációval és a magasabb munkabérekkel magyarázza. Erről levelet küldtek a BKK-nak. Erre reagálva a BKK vezetői és a Városháza belső körben levelezni kezdtek egymással. Ez a levél ment ki az Indexnek.

Karácsony Gergely az oka?

A portál gyurcsányozással fűszerezett cikke alapvetően arról szól, hogy Karácsonyék nem fogadták el a portál szerint korrekt, 2 milliárdos ajánlatot, ezért nem is a kormányon múlik, hogy vége lesz a Budapest-bérletnek, hanem Városházán, legfőképpen Karácsony Gergelyen múlik az agglomerációs bérlet sorsa.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kéz a kézben

A portál cikkére reagált a főpolgármester. Elmagyarázta, hogy a kormány minden évben fizet 12 milliárdot a metro működtetésére, hiszen ez kiemelt közszolgáltatásnak minősül, és más városokban nincs ilyen közlekedési eszköz. Karácsony szerint a kormány 2 milliárdos megemelt ajánlatát azért utasították el, mert abban nem szerepelt a Budapest-bérlet meghosszabbítása és a 12 milliárd forint kifizetése sem, pedig a Városháza szerint ez a három, ahogy eddig, ezután is kéz a kézben jár.

A kormány akarja megszüntetni?

“Magyarán, a főváros hiába fizetne többet, a kormány akkor is megszüntetné a Budapest-bérletet” – írta Karácsony, aztán keresetlen szavakat intézett az Indexhez, lepropagandasajtózta a portált.

A Fidesz szerint a főváros a hibás

A budapesti Fidesz vezetője, Wintermantel Zsolt is reagált az ügyre. Közleményében arról írt, hogy 1,2 milliárd forint emelkedés (amely az infláció töredéke) miatt dobta el a főváros a további együttműködés lehetőségét, teljességgel veszélybe sodorva a Budapest-bérlet további fenntarthatóságát.

Március 1-ig megy minden tovább

Ahogy azt korábban megírtuk, december 31-én a fővárosi önkormányzat elvesztette a jogát a HÉV és az agglomerációs járatok menetrendjének alakítására, egyúttal megszűnt a közös Budapest-bérlet jogi alapja. A szerződés lejárta előtt a BKK december 29-én olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzésé azt, hogy a városban közlekedő HÉV-en, a Volánbusz által üzemeltetett városi buszokon ne kelljen kétszer fizetni. Ez a megállapodás a minisztérium szerint átmeneti megoldás és csak március 1-ig érvényes, akkor majd jön egy új tarifarendszer. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: HÉV-szerelvény – Fotó: BPK