Ha miniszterelnök lesz, akkor egy esetleges fideszes városvezetéssel is szót fog érteni a főpolgármester – többek közt erről is beszélt Karácsony Gergely a Telexnek adott interjújában. Bár kétli, hogy elkövetkező 30 évben nyerni tudna a jelenlegi kormánypárt a Budapesten.

Megkeresték a kormányból

Nagyjából egy hónapja megkeresést kapott a kormány legfelsőbb köreiből, hogy „mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak” – mondta a Telexnek Karácsony Gergely.

Vége lesz az önkormányzatiságnak

A főpolgármester az interjúban elmondta, azért vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, mert szerinte, ha az Orbán-kormány marad az önkormányzatiságnak is vége lesz.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Semmiről nem fognak tudni dönteni

„Biztos vagyok abban, hogy ha 2022-ben marad az Orbán-rezsim, akkor a magyar önkormányzatiság abban az értelemben meg fog szűnni, hogy ugyan lesznek még polgármesterek, de a díszpolgári címek adományozásán túl semmiről sem fognak tudni érdemben dönteni”.

Szabolcs utcai kórház ügye

A főpolgármester az mondta, a Szabolcs utcai kórház ügye volt az utolsó pont, akkor döntötte el véglegesen, hogy elindul az előválasztáson.

Nagyon felhúzta magát

„Azon én nagyon felhúztam magam. És nem is azért, ami lett belőle, mert azt rögtön tudtam, hogy meg fogjuk nyerni ezt a ügyet. Elég sok miniszterrel, döntéshozóval tárgyaltam róla, már amikor megkaptuk a levelet, hogy pakoljunk és költözzünk ki, minden létező személyes kapcsolatom bevetettem annak érdekében, hogy ez ne legyen ügy. Elmondtam nekik, hogy ez őrültség, nem lehet a világjárvány kellős közepén felszámolni egy olyan intézményt, amely az összes többi kórházat tehermentesíti. És pontosan tudtam, hogy ha a nyilvánosság elé jövünk ezzel, akkor két napon belül megoldódik a dolog, mert ez még a Fidesznek is rohadt ciki” – mondta az interjúban.

Ingatlanmutyi

„De amikor jött az üzenet, hogy márpedig húzzunk a vérbe, utcára akarják tenni a kórházat, csak hogy saját ingatlanmutyijukat folytathassák, akkor azon nagyon bepöccentem. Ha meg kell mondani, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, akkor ez” – mondta a főpolgármester.

Rövid időszak

Karácsony Gergely azt mondta, amennyiben Magyarország miniszterelnöke lesz, akkor egy viszonyleg rövid időszak fog a nevéhez kötődni Budapesten.

Szót fog érteni a következő városvezetéssel

„Ha sikerül nyernem, akkor az általam vezetett kormány valószínűleg szót fog érteni a következő városvezetéssel, még akkor is, ha fideszes lenne, bár szerintem az a veszély nem fenyeget, hogy a következő harminc évben a Fidesz nyerjen Budapesten” – mondta a főpolgármester.

Szeretni fogják a zöldebb várost

„Mindenesetre azt remélem, hogy azzal fogják azonosítani a nevemet, hogy Budapest ebben az időszakban indult el egy élhetőbb és zöldebb város irányába, és kezdett el kizöldülni. Szerintem ezt hosszú távon iszonyatosan szeretni fogják az itt élő emberek” – mondta Karácsony Gergely.

Sokat nyertek a budapestiek

A főpolgármester szerint a budapestiek nem vele, hanem a váltással nyertek. „Más a szemlélet, nyitott, demokratikus a hozzáállás, nyáron és ősszel pedig elindul egy sor budapesti fejlesztés, ami ezt kézzelfoghatóvá teszi; megcsináljuk a Lánchidat, a rakpartot és a Blaha Lujza teret is”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook