Kásler Miklós a Facebookon jelentette be a hatalmas hírt, hogy Karikó Katalin átvehette a rangos Semmelweis-díjat. A biokémikus az életműve elismeréseként kapta meg a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést.

Kitüntetést kapott Karikó Katalin

Kásler Miklós a Facebook-oldalán közölte a hírt, hogy nagy örömmel adták át Karikó Katalinnak a munkája elismeréseként a rangos kitüntetést, a Semmelweis-díjat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Semmelweishez hasonlította

„Semmelweis és Kati munkássága között fontos párhuzam van” – írja bejegyzésében Kásler.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hittek magukban

Az emberi erőforrások minisztere ezt a kijelentését azzal magyarázta, hogy mindketten hittek feltevésükben és a rengeteg nehézség ellenére rendületlenül gyakorolták hivatásukat a betegek és az egész emberiség javára. Végül pedig az idő őket igazolta.

Karikó Katalin beírta a nevét az orvostudomány történetébe

Karikó Katalin kitüntetése – Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Kásler is Szegeden tanult

Kásler Miklós azzal folytatta a bejegyzését, hogy saját maga és Karikó Katalin közt is párhuzamot vélt felfedezni. „Mélyen meghatott a gondolat, ami szerint szakmai pályánkat mindketten Szegeden kezdhettük el, akkor még nem sejtve, hogy évtizedekkel később ilyen jeles alkalomból láthatjuk viszont egymást” – írta.

Nobel-díjat is kaphatna

A miniszter szívből gratulált Karikónak a tudományos munkásságához és eredményeihez, és bízik benne, hogy később a Nobel-díj-bizottság is meghozza majd a méltó döntését.

Így vette át a díjat a kutatóbiológus

Karikó Katalin kitüntetése – Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Folytatja a biokémikus

Az MTI szerint Karikó Katalin nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy átvehette a díjat. Azt mondta, munkáját folytatni fogja, mert szükség van arra, hogy azokra a betegségekre is gyógymódot találjanak, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt „félretoltak”, mert nagyon sok ember szenved még. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kásler Miklós teljes bejegyzése

Kiemelt kép: Karikó Katalin kitüntetése – Forrás: MTI/Balogh Zoltán