Sokak rémálma, hogy minden óvintézkedés és az állandó, rendszeres takarítás ellenére az otthonában mégis megjelennek a különböző kártevők – biztosan te magad is így vagy ezzel. Az egyes rágcsálók és rovarok jelenléte ugyanis nemcsak zavaró és nyugtalanító, de még egészségügyi kockázatokat is jelenthet a család tagjainak. Ha a baj már megtörtént – azaz találkoztál olyan jelekkel, amelyek arra utalnak, hogy betolakodók vannak az otthonodban, esetleg láttad is magukat az élőlényeket –, akkor fontos, hogy mielőbb cselekedj.

Ilyen esetben kihívhatsz rögtön egy szakembert, de először, ha még nem olyan nagy a baj, magad is megpróbálhatsz megszabadulni a kéretlen látogatóktól. Ez utóbbi esetben azonban fontos tisztában lenned azzal, hogy az egyes kártevőknél más és más módszerek működnek.

Miért jelennek meg kártevők nálad?

Az egyik kérdés, ami biztosan benned is felmerült, ha kártevővel találkoztál otthon, az a következő: miért éppen nálam? Először is fontos leszögezni, hogy nem feltétlenül igaz, hogy csak piszkos otthonokban jelennek meg a kártevők. A legtöbbjük ugyanis élelmiszer után kutatva járja a városok lakásait, éppen ezért egy-egy elölhagyott ételdarab könnyen becsábíthatja őket. De ugyanígy vonzzák őket az apró repedések a házfalakon, amelyekben könnyen elbújhatnak. A bolhákat pedig akár a kis kedvenceid is könnyen hazavihetik.

Az is megeshet, hogy a környező lakásokban vagy házakban szaporodtak el, és onnan – mivel már nem maradt több helyük és táplálékuk – tértek át a te otthonodba. Sőt egyes típusok esetén az is előfordulhat, hogy a környékeden elkezdték irtani őket, ami elől néhány példány elmenekült. Lehet, hogy ezek az egyedek éppen a te lakásodig jutottak, és most ott próbálnak megtelepedni. De mit lehet ilyenkor tenni?

5 jól bevált módszer, ha magad irtanád őket

Ha még csak egy-egy példánnyal találkoztál, azaz nem szaporodtak el vészesen, még magad is megpróbálkozhatsz a kártevőirtással. A legtöbbjük ellen azonban más és más módszerekkel kell fellépni. Éppen ezért, most az öt leggyakoribb típust és az ellenük alkalmazható eljárásokat nézzük meg.

Ágyi poloska

Az egyik legnehezebb műfaj az ágyi poloska irtása, ezért aligha tudod ezt otthon, magad megoldani. Ha mégis megpróbálnád, akkor mindenképpen használj hozzá széles spektrumú rovarirtó szert vagy kifejezetten ágyi poloska-irtó szert. Ezek mellett pedig bevethetsz ágyi poloska-csapdát is. Mivel általában az ágyban tanyáznak, mosd ki 60 fokon az ágyneműt, a paplanokat és párnákat pedig tedd olyan helyre, ahol a poloskák nem férnek hozzá! Ezután kezelheted az ágyat és a környékét vegyszerekkel. Fontos, hogy több napon keresztül ismételd az irtást, mert a szerek a petékre nem hatnak!

Csótány

A csótányok könnyen megjelenhetnek, ha a konyhapulton hagyunk egy kis ételmaradékot.De ma már szerencsére számtalan megoldást találhatsz arra, hogy megszabadulj tőlük. Az egyik legjobb módszer a csótányirtó gél, ami nemcsak irtásra, hanem megelőzésre is alkalmas. Emellett hasznos lehet a csapda, a por és a permet is. Sőt, már olyan eszközöket is találhatsz, amelyekkel kiderítheted a csótányfertőzöttséget az otthonodban – hasznos, nemde?

Rágcsáló

Az egyik legirtózatosabb élmény, ha rágcsálókkal találod szemben magad az otthonodban. Ha egerekről vagy patkányokról van szó, akkor olyan hatóanyagot válassz, ami alacsony rezisztenciát mutat és a csalihatása is jó. Vannak emellett csapdák is, amelyek hasznosak, sőt, ha a humánus módszereket kedveled, akkor élvefogó-dobozokat is választhatsz.

Hangya

Nagyon bosszantó tud lenni, ha megjelennek a lakásban ezek az apró, kiirthatatlannak tűnő kártevők. Sokan esküsznek arra, hogy sót, szódabikarbónát vagy sütőport szórnak oda, ahol megjelennek az állatok, de mi ennél sokkal jobb módszert is tudunk mutatni. Válassz előre összeállított hangyairtó-csomagot, ami után garantáltan vége a bosszankodásnak!

Bolha

Ha házi kedvencekkel élsz együtt, megeshet, hogy bolhákat visznek haza, amelyek aztán elszaporodnak a lakásban. Ilyen esetekben nem kell kétségbe esni, ugyanis házilag is viszonylag probléma nélkül felléphetsz ellenük. A mi tanácsunk, hogy ne többféle irtószerrel próbálkozz, válassz egyet, és azt bőséggel alkalmazd a lakásban! Egy alapos nagytakarítás után minden négyzetcentimétert kezelj ilyen anyaggal, ha kell, vásárolj több flakonnyi készítményt!

A fenntartás a kulcs

Ha már egyszer kiirtottad a kellemetlenkedő betolakodókat, fontos, hogy ne is engedd vissza őket! A csótányirtó gél esetén említettük, hogy megelőzésre is jó, de a többi élősködő ellen is érdemes megelőző intézkedéseket tenni. Ilyen lehet például az, hogy gondosan elzárod az esetleges bejárati lehetőségeket – például eltömíted a repedéseket. Természetesen ide tartozik az is, hogy nem hagysz elől semmit, ami esetleg „beinvitálhatja” őket az otthonodba.

Ha pedig nagyon tartasz attól, hogy visszatérnek a bolhák, a rágcsálók, az ágyi poloskák vagy éppen a hangyák a lakásodba vagy házadba, kérj szakértői véleményt, hogy sokáig kártevőmentes maradhasson az otthonod!

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!