Kásler Miklós az ágyfelszabadítás során hazaküldött betegekért az orvosaikat teszi felelőssé. Az emberi erőforrások minisztere úgy véli, az ellenzék csak azért támadja, mert komoly érdeksérelmeket okozó átalakítások kezdődtek az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában.

A kórházi ágyak felszabadítását azzal magyarázta a Demokratának adott interjúban, hogy a legrosszabbra kellett készülni, hogy akár a magyar emberek tíz- vagy százezreit tudják folyamatosan gyógyítani. Nem felemelt karokkal vártuk a járvány tombolását.

Csúsztatásnak nevezi, hogy ki kellett üríteni ágyakat. „Ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk” – mondta. A hazaküldött betegekért az orvosokait teszi felelőssé – írja a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs. Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem. Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, köszönet érte, de vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül” – jelentette ki a miniszter.

A miniszter szerint az általa elküldött kórházigazgatók olyan hibákat követtek el, hogy neki mérlegelési lehetősége sem volt. A jövőről azt mondja, mivel ismeretlen a vírus, nincs védőoltás, elfogadott ellenszer, terápia, így továbbra is a legrosszabbra kell készülni, és aszerint lépni.

Négy lépcsőben elkezdték az egészségügyi ellátás normalizálását, de az óvatosság indokolt. Információi szerint a kórházak jól teljesítenek.

A BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt arról a férfiról, akit a műtétje előtt egy nappal küldtek haza a kórházból, majd három hét múlva az otthonában halt meg. Az özvegy szerint a férfi az ágyfelszabadítások áldozata lett.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán