Elhunyt a Deák téren vasárnap hajnalban megkéselt fiú. A tragikus hírt édesanyja jelentette be. Néhány napja még arról adtunk hírt, hogy javult Martin állapota, a lélegeztetőgépről is levették.

Feladta a küzdelmet

Feladta a küzdelmet a múlt hét végén, a budapesti Deák téren megkéselt 18 éves Martin szervezete. A szomorú hírt a fiú édesanyja jelentette be. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fekete profilképek

Péntek délben a családtagok feketére változtatták a Facebookon a profilképüket, és Kitti bejelentette fia halálát. „Kedves rokonok, ismerősök, Martin fiam itt hagyott minket” – fogalmazott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Életveszélyes sérülések

Martint életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Két napig lélegeztetőgépen tartották, utána annyit javult az állapota, hogy képes volt önállóan lélegezni. A család, a rokonok és a barátok imaláncot indítottak Martin felépülése érdekében – írta a Bors.

Egy százalék esély

Csütörtök délután már arról szóltak a hírek, hogy a fiúnak mindössze egy százalék az esélye a felépülésre. Az édesanya nem volt hajlandó beletörődni a lehetőségbe, hogy Martint elveszíti, de tisztában volt a helyzettel.

Nem kért bocsánatot

A családod a mérhetetlen gyász mellett az is elszomorítja, hogy a késelő családja nem vette fel a kapcsolatot Martin édesanyjával, nem kérdezte meg, miben segíthet és nem kért bocsánatot.

Előkerült a kés

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy február 19-én, 2 óra 10 perc körül a Budapest 5. kerületi, Erzsébet téren két társaság szólalkozott össze, és a vita hevében előkerült egy kés is.

Elfogták a tettest

A veszekedés közben egy fiatal kést ragadott és azzal halántékon szúrta a másik fiatalt. Az elkövető elmenekült a helyszínről, a megkéselt fiatalt a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető ellen. A budapesti zsaruknak végül sikerült azonosítani a feltételezett támadót, és a 18 éves férfit, K. Zsoltot vasárnap elfogták.

Egy lány miatt kerültek konfliktusba

A későbbi sértett és az elkövető egy lány miatt szólalkozott, majd verekedett össze. Eközben szúrt pillangókésével K. Zsolt. A kés áthatolt Martin koponyáján, emiatt került életveszélyes állapotba a fiú.

Csengerből költöztek Budapestre

Martin a családjával néhány éve, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerből költözött Budapestre.  „Ha itthon van, a fiú szinte mindenkit megnyír”- mondta a frissmedia.hu-nak egy nő, aki szinte testvéreként szereti Martint. 

Fodrász szeretett volna lenni

Az asszony azt mondta, a 18 éves fiú fodrász szeretett volna lenni. Budapesten jobb a fizetés és munka is volt, kell is a többlet, hiszen a családi fészket bővíteni, felújítani szeretnének, ezért is költöztek a fővárosba. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció