Kedvező feltételekkel tudják visszavásárolni otthonukat azok a korábban bajba került adósok, akiknek ingatlana az állami eszközkezelőhöz került. Az erre jogosult 32 ezer ügyfél számára lakhelyüktől függően kedvezmény, illetve a végrehajtási rendeletben meghatározott részletfizetési lehetőség is adott.

Ha az ingatlan Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban helyezkedik el, a kedvezmény mértéke tizenöt százalék, más vidéki városban huszonöt százalék, egyéb településen harmincöt százalék lehet – írja a Magyar Idők.

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) számára a bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők rendkívül kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosává válhatnak korábbi ingatlanuknak – tájékoztatta a Magyar Időket a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat végrehajtási rendeletének tervezete szerint ha az ingatlan jelenlegi bérlője vásárolna, az ingatlan vételára a NET által az ingatlanért fizetett vételárnak megfelelő összeg.

További kedvezmények

Az egyösszegű visszavásárlás során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díj összege, kamat nem növeli azt, és további kedvezmények igénybevételére is lehetőség nyílna.

A tervezet szerint a NET a jogosult kérelmére az adásvételi szerződés megkötését követő öt évig terjedő időszakra, a kedvezmény mértékének megfelelő összeg erejéig az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett kedvezményt biztosít a vételár összegéből.

Hosszú távú részletfizetés

Azon bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A NET a részlet havi összegét a fizetett lakbérnek megfelelő összeg alapulvételével határozza meg, de a részletek megfizetésének határideje nem haladhatja meg a 360 hónapot, vagyis a harminc évet.

Ez esetben a vételár megfizetéséig a teljes összegre az állam javára jelzálogjogot, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be. A sajtóosztály lapunk kérdésére azt írta, az ingatlanok kedvezményes megvásárlására vonatkozó ajánlat a NET csaknem 36 ezer ügyfeléből mintegy 32 ezer, határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ügyfelet érinthet.

324,4 milliárd forint

Az eszközkezelő az egyik legsikeresebbnek bizonyuló eleme a devizahitelezés nyomán kialakult válság kezelésének. A konstrukció lényege, hogy a tartozásuk törlesztésére képtelenné váló ügyfelek lakását megvette az állam által létrehozott intézmény, ahol a továbbiakban bérlőként ugyanúgy lakhattak.

A program során 2011-től ingatlanvásárlásra felhasznált 137,1 milliárd forint költségvetési forrással eddig összesen 324,4 milliárd forint jelzáloghitel-tartozásból fakadó hitelintézeti követelés megfizetése alól mentesültek a hiteladósok.

– A kormány az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként számos, a családok és állampolgárok megélhetését javító, munkavállalási lehetőségét erősítő intézkedést vezetett be, amelyeknek köszönhetően a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott – közölték.

A fizetési nehézségekkel küzdő bérlők részére továbbra is rendelkezésre áll a 2014-ben bevezetett határozott idejű bérleti szerződés. Eszerint a nem fizetés miatti felmondás esetén az egy-három éves határozott idejű bérleti szerződés megkötése jelenthet alternatívát.

A NET annak érdekében, hogy a fizetési gondokkal küzdő bérlők anyagi helyzetének rendezését elősegítse, mentori programot biztosít a határozott idejű szerződést kötő ügyfeleinek.

Ajánlat márciusig

A kormány lehetővé kívánja tenni a devizaválság miatt bajba jutott embereknek, hogy visszakapják a bankok által elvett, a Nemzeti Eszközkezelőnek felajánlott ingatlanjukat – közölte Fónagy János az Országgyűlés tegnapi általános vitájában.

A nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár közölte: a kormány nem hagyja cserben azokat sem, akik a törvényjavaslat benyújtásáig legalább szándéknyilatkozattal jelezték részvételüket a programban, az állam az ő ingatlanjukat még megvásárolja. A bérlők a javaslat által biztosított lehetőségeikről legkésőbb 2019. március végéig részletes írásbeli ajánlatot kapnak.

Fónagy János jelezte, az állam a tulajdonában maradó üres ingatlanokat felajánlja szolgálati lakásként az egészségügyi ágazatnak. Ha az ingatlanra e célból sincs szükség, akkor eladják vagy az önkormányzatnak adják ingyenesen. Az ellenzéki pártok ugyan nem utasították el az intézkedést, de elégtelennek nevezték azt.

Kiemelt kép: Telki/Illusztráció