Szabó Nikoletta három gyermek, köztük a leukémiával küzdő Hunor édesanyja. A három és fél éves kisfiú harca a betegséggel hat hónapos korában kezdődött, azóta gyakorlatilag kórházban tölti az életét. Anyukája mindennap mellette van és reménykedik a gyógyulásában.

 „A betegség elvette a gyerekkorát”

A súlyos betegség sikeres gyógyítása érdekében csontvelő-transzplantációra volt szükség, ami után vérátömlesztést kapott a gyermek, most pedig egy újabb nehézséggel kell szembenézniük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A húsvétot is a kórházban töltötte

Édesanyja szerint Hunor már nem ugyanaz a kisfiú, aki a betegség előtt volt. Szinte minden napot, ünnepnapot, még a húsvétot is kórházban töltötte.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kegyetlen érzés

„Kegyetlen érzés látni, hogy Hunor szenved. Nehéz mindennap szembesülni azzal a ténnyel, hogy már nem olyan, mint régen. A betegség elvette a gyerekkorát, külsőleg, belsőleg megváltoztatta” – mondta az anyuka.

Begyulladt az egész szervezete

Hunornál a transzplantáció után úgynevezett GVHD alakult ki, ami azt jelenti, hogy begyulladt az egész szervezete.

Újra meg kellett tanulnia enni

„Egyik pillanatról a másikra a mérhetetlenül erős GVHD olyannyira berobbant, hogy most nem csak a bőrt támadta meg, hanem a beleket is; olyan szinten, hogy leradírozott mindent a bélfalról. Hunornak újra meg kell tanulnia enni. Újra fel kell építeni a bélrendszerét és az etetését” – nyilatkozta Nikoletta a Metropolnak.

Ijesztő állapotban

A fiúnak kegyetlen fájdalmai voltak. A szokásos huszonnégy órás fájdalomcsillapítás mellett kellettek még bélvédő és fájdalomcsillapító gyógyszerek. Nagyon gyenge volt, ijesztő volt az állapota, de már javulófélben van az édesanya szerint.

Túl a mélypontokon

Nikoletta sosem lehet nyugodt, mert mindig jön valami újabb probléma, amivel szembe kell nézniük. „Számtalan mélyponton vagyunk már túl. Hiszem azt, hogy most is sikerülni fog!” – mondta az anyuka, aki szívesen fogad minden segítséget, ugyanis nem tud dolgozni, mert a kórházban tölti a napjait.

Egyedül neveli három gyermekét

„Nagy a baj, nagyon sokat kell kórházban lenni újra, gyermekeimet egyedül nevelem és Hunor állapota miatt dolgozni nem tudok, így nagyon kevés a jövedelmünk. Hunor mellett van még két kislányom Larina 11 éves Hanna 9 éves. A mindennapi ellátásuk gyermekeimnek nagyon-nagyon nehéz” – írta az anyuka a remenyalapitvany.hu oldalon.

Mindig reménykednek

Hunor a nehézségek ellenére is mosolygós kisfiú, élni akar és a család reménykedik, hogy végre túljutnak a nehezén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Hunor, a gyógyulásra vágyó kisfiú. Fotó: