Kerékpárutat építene Remeteszőlős, hogy a Nagykovácsi-medence három településének mintegy 20 ezer lakosa kerékpárral is be tudjon járni a fővárosba. A probléma az, hogy Nagykovácsi zsákfalu, egy műúton lehet bemenni is kijönni belőle, ami mellett az erdőben már nem fér el kerékpárút. Egy kijárat marad: a védett Remete-szurdok.

Az előterjesztés szerint a Nagykovácsi-medence két települése, illetve egy településrésze (Remeteszőlős, Nagykovácsi és Budapest-Adyliget) semmilyen módon nincs bekötve a budapesti kerékpáros úthálózatba, annak ellenére, hogy az említett területen élők 99%-ban Budapesten dolgoznak, tehát napi rendszerességgel közlekednek a fővárosba. A területen több mint 20 ezer ember él – írja az Index.

Jelenleg a legtöbb (most napi 20-30, nyáron 50-100) kerékpárral járó lakos a legkézenfekvőbb útvonalat használja és a Remeteszőlős közigazgatási területén elhelyezkedő, fokozott védelem alatt álló Remete-szurdokon keresztül éri el Budapest-Máriaremetét, illetve az ott kialakított kerékpáros úthálózatot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A terv szerint a szurdok mellett megépülne a Nagykovácsit és Remeteszőlőst, valamint a Remeteszőlőst és Adyligetet összekötő kerékpárút is, amin így az összes környékbeli lakos be tudna jutni a szurdok bejáratáig.

Szathmáry Gergely, Remeteszőlős polgármestere elmondta a lapnak, azt szeretnék, hogy tisztázódjon, lehet-e kerékpározni a fokozottan védett, Natura 2000-es területen fekvő szurdokon keresztül, és ha igen, akkor azt lehessen hivatalosan, jó minőségű úton. Az önkormányzat persze nem aszfaltcsíkot szeretne húzni az Ördög-árokban csörgedező patak mellé, hanem természetazonos döngölt kőzúzalékot terítenének a széles kirándulóútra, olyat, amilyen a Remete-hegy gerincén is húzódik.

A lapban megjelent térképen jól látszik, hogy a három településről csak a műúton vagy a szurdokban lehet kijutni a medencéből, a többi helyen hegyek (legalábbis erős szintemelkedések) és erdő van.

Szathmáry szerint csak néhány kisebb ponton avatkoznának a természetbe: pár kisebb rézsűtámasz épülne, valamint néhány vízáteresztő. Ez utóbbiak természetes fekvőrendőrként akadályoznák meg, hogy a kerékpárosok a kirándulók között száguldozzanak.

Az önkormányzat a kerékpárút építése érdekében egyeztetést kezdett a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, és előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálatot végeztetett. Az egyeztetés a polgármester szerint a végéhez közeledik. Ha az engedélyt megkapják, leghamarabb jövő ősszel megépülhet a kerékpárút.

Az ügyben az Index megkereste a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot is, ahol elmondták, hogy a szurdok fokozottan védett terület, ahol a természeti folyamatok érvényesülése élvez prioritást. Ugyanakkor a völgy alján húzódó ösvényen a kerékpárral való áthaladás nem veszélyezteti a természeti értékeket.

Kiemelt kép: Bringás a Budai-hegységben/BudaPestkörnyéke.hu