Nyílt levélben kéri Orbán Viktortól Galla Miklós, hogy megkaphassa a még februárban odaítélt Karinthy-gyűrűjét. A díjat ugyan neki ítélték, az MTVA később mégis visszavonta azt. A humorista most a miniszterelnök közbenjárására számít.

Februárban értsítették a díjról

Galla Miklóst ez év februárjában értesítette az MTVA, hogy idén ő kapja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó humoristáknak odaítélt elismerést, a Karinthy-gyűrűt. Az intézmény ezzel egy időben megkérdezte a művészt, elfogadja-e. Galla boldogan mondott igent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Nem méltó rá”

A humorista június 24-én vehetette volna át a díjat, de közben az MTVA úgy döntött, hogy mégsem ad Karinthy-gyűrűt neki, mert szerintük Galla Miklós nem méltó a legnagyobb humoristakitüntetésre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megmutatta férfiasságát

Az MTVA később azzal indokolta a díj visszavonását, hogy a humorista a közönség előtt egy fellépésén elővette férfiasságát. Galla Miklós ezután nem tagadta tettét, azt mondta, viselkedésével nem botránkoztatott meg senkit, mivel csak néhányan voltak ott az előadáson. Később aztán bocsánatot kért a történtekért, mondván, megbánta a meztelen mutatványát.

Politikai okok a háttérben

Galla Miklós szerint nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy az MTVA-től végül nem kapta meg díjat. Szerinte valaki azt állította, hogy csatlakozott Karácsony Gergely 99 Mozgalmához is. A humorista azonban ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a híresztelések nem igazak.

Orbán Viktortól kér segítséget

A humorista azonban nem nyugszik bele abba, hogy nem az övé lesz idén a Karinthy-gyűrű. Most nyílt levelet írt Orbán Viktornak.

Ezt írja a humorista

„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Itt Galla Miklós. A közelmúltban nagyon súlyos sérelem ért. Az MTVA kuratóriuma februárban nekem ítélte a Karinthy-gyűrűt, öt hónapig hitegettek, hogy megkapom, majd júniusban elfogadható indoklás nélkül visszavonták. Az okokkal kapcsolatban kiszivárgott információk szerint: A.: Csatlakoztam Karácsony Gergely 99 mozgalmához, B.: Nyilvánosan meztelenkedtem” – írja levelében a humorista.

Tagadja a meztelenkedést

„Egyikből sem igaz egy szó sem, semmi valóság alapjuk nincs, teljes fikció mindkettő. Rágalmak. Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja, hogy az MTVA kuratóriuma egyetlen nyilatkozatomra és a korábbi Nyílt levelemre sem reagált. Úgy vélem, ha bármiféle bizonyíték lenne a kezükben, már előálltak volna vele. De nincs, mert nem is lehet bizonyíték arra, ami nem történt meg. (Ha mégis előállnak valamiféle „bizonyítékkal”, az kizárólag hamisítvány lehet.)” – írja Galla Miklós.

„Kérem intézkedjen”

Majd így folytatja levelét: „Tisztelt Miniszterelnök úr, egész életemben csak azzal foglalkoztam, hogy a Kedves Közönséget megnevettessem, illetve a dalaimmal szórakoztassam. Kérem, intézkedjen, hogy a negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet megkapjam, visszatérhessek a Rádiókabaréba és a Petőfi Rádió tűzze műsorára a világszínvonalú dalfelvételeimet. Köszönöm”.

Kormányváltás után rendeződhet a helyzete?

Galla Miklós így zárja levelét: „Nem akarom elhinni, hogy nekem, aki soha életemben nem politizáltam, csak egy kormányváltás után rendeződhet a helyzetem. Köszönöm figyelmét”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Galla Miklós