Kirúgással fenyegető levelet kaptak azok a dunakeszi tanárok, akik hétfőn polgári engedetlenséggel tiltakoztak a Kölcseyből elbocsájtott pedagógusok miatt. A Radnóti Miklós Gimnázium tanárai két nappal ezelőtt levélben kérték a tankerület igazgatóját, hogy álljon melléjük.

Nem mentek be a diákok

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban szerda reggel a diákok távolmaradásukkal jelezték szolidaritásukat a pedagógusok felé. 771 diákból ma 546 nem ment be az iskolába. Ez az egyik olyan iskola, ahol hétfőn polgári engedetlenséggel tiltakoztak tanárok amiatt, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kollégáiknak mondott fel a tankerület. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Levelet írtak

„A mai napon a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium dolgozói közül 16 fő polgári engedetlenséggel fejezi ki szolidaritását a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott kollégákkal” – írták hétfőn az intézmény tanárai, akik levelet is intéztek a tankerület vezetőjéhez, Szabóné Forgács Gabriellának

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Szolidaritást vállaltak

„Sajnálattal értesültünk róla, hogy a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból több kollégánkat elbocsátották, miután a sztrájktörvény kiüresítése miatt polgári engedetlenséggel tiltakoztak a közoktatás helyzetének romlása ellen. Ezennel kifejezzük szolidaritásunkat az oktatás ügyéért kiálló, azért áldozatokat is vállaló kollégáink mellett”.

Nem tartották meg az első két órát

„Ennek nyomatékosítására, a retorziók elleni tiltakozásul a mai napon polgári engedetlenségben veszünk részt, és az első két óránk megtartását megtagadjuk. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk”.

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

Forrás: Facebook

Párbeszédet kértek

„Helytelennek tartjuk az oktatásban fennálló problémák megfélemlítéssel, erőszakkal való megoldásának kísérletét. Úgy gondoljuk, ez csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Ehelyett az érintettekkel, a szakmai szervezetekkel való párbeszédet támogatjuk”.

„Álljon mellénk”

„Sajnáljuk, hogy mindezek kifejezésére már nem maradt más lehetőségünk, mint a polgári engedetlenség. Hiszen tanárok vagyunk, legszívesebben az óráinkon lennénk, és azt tennénk, amihez a legjobban értünk. De felelősséggel tartozunk kollégáinkért és azért is, hogy diákjaink minél jobb oktatási rendszerben tanulhassanak. Kérjük, álljon mellénk az iskolánk, tanítványaink helyzetének javításáért tett erőfeszítéseinkben” – zárták levelüket a dunakeszi pedagógusok.

Fenyegető levelet kaptak

A Radnóti gimnázium azon dolgozói, akik részt vettek a hétfői akcióban, kedden délután ügyfélkapun keresztül kapták meg a tankerület kirúgással fenyegető figyelmeztető levelét. Vagyis Szabóné Forgács Gabriella nem állt a pedagóguskollégái mellé, ahogyan azt levélben kérték tőle, hanem válaszul egy fenyegetőlevelet küldött.

Demonstráltak a Szent Istvánban

Tanáraik védelmében demonstráltak a budapesti Szent István Gimnázium diákjai kedd reggel. A diáktiltakozások jelképévé vált kockás ingbe öltözött diákok csendesen, békésen igyekeztek megakadályozni a tankerület képviselőit abban, hogy írásbeli figyelmeztetést adjanak át három tanáruknak, akik részt vesznek a polgári engedetlenségi mozgalomban. 

Tanáraikért aggódnak

Hétfőn este a diákok attól tartottak, hogy tanáraiknak kedden már a felmondó levelet kézbesíti a tankerület. Kedden a tankerület munkatársai valóban megérkeztek az iskolába, hogy kézbesítsék a leveleket a tiltakozó tanároknak. A tanárok egy szigorú utolsó figyelmeztetést kaptak, egyelőre nem rúgtak ki senkit. A pedagógusok nem engedték a gyerekeknek, hogy fizikailag is elállják az utat, így sorfalat álltak, és ott volt szinte az összes diák kockás ingben.  

Jött a figyelmeztetés

A három tanárnak a figyelmeztetést a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Házlinger György hozta el az iskolába. Házlinger György maga is a Szent István Gimnázium tanulója volt. Néhány név nélkül nyilatkozó tanár elmondta, hogy nem emlékeznek arra, hogy megfordult volna a most a felügyelete alá tartozó egykori iskolájában. Most először látták az épületben, amikor az évtizedek óta ott dolgozó tanárokat kirúgással fenyegetni jött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: sztrájkoló tanárok a Radnóti gimnáziumban – Forrás: Facebook