Elrendelte a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak a letartóztatását, aki egy szállodában késsel életveszélyesen megsebesítette a recepcióst, majd tizenhét évig Mexikóban bujkált – közölte Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat szerint a férfi két társával álnéven bejelentkezett egy budapesti szállodába 2001-ben, hogy a vendégektől értékeket lopjon el. A recepciós gyanúsnak találta a három férfi viselkedését, ezt jelezte a hotel tulajdonosának, aki két segítőjével felelősségre vonta őket.

A három férfi ekkor el akart menekülni, de a tulajdonos és két segítője elállták az útjukat, ezért a férfi elővett egy kést, mindhármukat megvágta, futásnak eredt, majd amikor a recepciós is elé állt, többször mellkason és hason szúrta, életveszélyes sérülést okozva neki. A recepciós életét csak a gyors orvosi ellátás mentette meg.
   

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szökésben lévő férfit 2018. június 27-én fogták el Mexikóban, a mexikói és amerikai hatóságok segítségével.
    

Medveczky Gábor a közleményében azt írta, hogy a Fővárosi Törvényszék a férfit – aki Magyarországra történt átadása után letartóztatásban, majd tízmillió forint óvadék ellenében bűnügyi felügyeletben volt – első fokon aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt nyolc év fegyházbüntetésre ítélte.
    

Az ítélet után a Fővárosi Főügyészség a férfi letartóztatását indítványozta. A törvényszék elutasította az indítványt, és bűnügyi felügyeletet tartott fenn a másodfokú bíróság határozatáig.

De miután a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú indítványában szintén az elkövető letartóztatását kezdeményezte szökés veszélye miatt és a büntetés végrehajtásának biztosításáért, a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte a férfi letartóztatását – olvasható a közleményben.

Kiemelt kép: Illusztráció