A vendégek az egyik nyakmasszírozón vesztek össze, majd egymásnak estek. Nem csak a rendőröket kellett kihívni, egy mentőautó is érkezett.

Összevesztek a nyakmasszírozón

Szombat délután, nem sokkal 5 óra előtt a Hotel Eger két vendége éppen a szálloda wellness részlegén pihent, amikor összevesztek azon, melyikük használja a nyakmasszírozót. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Verekedéssel folytatták

Az 57 és 62 éves budapesti férfiak olyan hevesen összeszólalkoztak, hogy verekedés alakult ki köztük.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kórházban kötött ki

A fiatalabb férfit ellenfele ököllel akkora erővel megütötte, hogy kórházba is kellett őt szállítani. Az orvosok szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Előállították az önjelölt bokszolót

A 62 éves vendéget az egri rendőrkapitányságon elállították, és garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki – tájékoztatott a megyei kapitányság.

Balhé a bajai halászlével

A Kékvillogó.hu írt arról augusztusi esetről, amikor egy bajai étteremben egy gyermekével érkező pár nem a megszokott módon jelezte, hogy problémája van az étellel. A feleségnek nem ízlett, amit kapott, és vitába szállt a pincérrel. 

Kitört a balhé

A feleség ezután a felszolgálóra borította a halászlét. A tányér tele volt, úgy repült a felszolgáló arcába. A pincér felszólította a párt, hogy távozzanak.

Fenyegette a pincért

A pincér többször is megismételte, hogy hagyják el az éttermet. Erre a feleség fenyegetni kezdte a pincért, majd megindult a kijárat felé a gyermekével.

A férj sem hagyta annyiban

A pincér a nő után nézett. Ekkor az asztalnál maradó férj felállt, és hátulról rárontott a felszolgálóra. Dulakodni kezdtek, a férj is a földre került

Visszatért a feleség

Amint észlelte ezt az asszony, visszafordult és rúgó mozdulatot tett a pincér irányába, ám nem járt sikerrel. A csetepatéra felfigyelt az étterem többi dolgozója is, akik kollégájukat a konyhába menekítették. A feleség miközben újra megindult a kijárat felé, a terítéket a földre borította és össze is törte. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció