Nagyon sok pénzt szánnak az elővárosi vonalak felújítására, bővítésére, ezért Budapest és az agglomeráció egy része lehet a következő, 2021-től induló uniós pénzügyi ciklus nagy nyertese. Nem örülhetnek viszont a váci és a veresegyházi vonalon közlekedők, oda ugyanis nem jut forrás, de a budai agglomeráció problémáit megoldó budai elővárosi vonalak építésére sem lesz pénz.

Szeptembertől került a tagországok elé az új uniós költségvetés, amelynek a tétje az, mennyi pénzt osszanak ki a következő, 2021-27-es uniós pénzügyi ciklusban a tagállamok között. Magyarországra mintegy 700 milliárd juthat városi kötöttpályás és nagyvasúti fejlesztésekre a kohéziós és strukturális alapokból, illetve törzsvasúti infrastruktúránkra további 400 milliárd forint érkezhet.

Monorra és Ferihegyre építenének vonalat

Már 2016 novemberében döntés született arról, hogy vasút épüljön a a Nyugati pályaudvarról a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, majd onnan tovább Monorra. Ebben viszonylagos konszenzus van szakmai körökben, a projektre a CEF forrásra pályáznánk, amelyet jó eséllyel el is nyernénk rá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A reptéri vasút azonban mégsem épül, korábban a kínaiak is bejelentkeztek annak megépítésére, ők egy a Keleti és a reptér között kiépített közvetlen vasútvonalat építenének. A monoriak is nagyon örülnének, neki, hiszen ők gyakran szenvednek a jelenlegi vonal pontatlansága és a kimaradó járatok miatt.

Homolya Róbert MÁV elnök-vezérigazgató egy sajtó-háttérbeszélgetésen arról beszélt, hogy a vasút ugyan a reptér és a Keleti között járna, azonban azt a MÁV üzemeltetné. Homolya azt is mondta, hogy a Keletiben végállomásozó reptéri vasúthoz kapcsolódóan tudná elképzelni, hogy a Keleti pályaudvar komolyabb felújítást kaphasson – írja a Hvg.hu.

Elővárosi vonalak a fővároson belül

A másik nagy budapesti vasúti beruházást is a CEF forrásból  finanszíroznánk, ez azt tenné lehetővé, hogy a mostaninál sokkal több vonat közlekedhessen Kelenföld és Kőbánya-Kispest között. A projekt első üteme, a Déli összekötő vasúti híd háromvágányúsítása már folyamatban van, a következő ütemben Ferencváros állomás kapacitását növelnék meg mert ez ma egy szűk keresztmetszet a vonatok számára, illetve új megállók épülnének a Közvágóhídnál, az Ecseri útnál, és a Rákóczi-híd budai hídvőjénél, az Infoparknál.

Budai elővárosi vonalak elfelejtve

Az eddig ismert vasúti fejlesztések csak a fővárost és a pesti agglomerációt érintik. A budai elővárosi vonalak építését, például a győri vonalból a Zsámbéki-medence településeire kiágazó szárnyvonalakra nem adott be senki pályázatot, pedig már 2013-ban készültek tanulmányok a Budakeszi vasúti bekötéséről.

Felújítják viszont a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalnak a Nagykáta–Újszász-szakaszát, a sebességet 120 km/órára emelnék.

Kimaradhat a váci és veresegyházi vonal is a jóból

Ami biztosan lemarad az uniós listáról: a Budapest–Vác–Szob-, az ország legforgalmasabb elővárosi vasútvonalának felújítása – elsősorban a budapesti szakasznak lenne szüksége beavatkozásra –, de az agglomerációban legrosszabb állapotú veresegyház–váci és lajosmizsei vonalak modernizálása sincs tervben – a lap szerint.

Kiemelt kép: Elővárosi vonat a váci állomáson – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu