Egészen a közelmúltig Budapesten két helyen is üzemelhetett olyan kínai szolgáltató állomás, amelyeket jogvédők a kínai rendőrség illegálisan kihelyezett és a diaszpóra vegzálására használt irodájaként azonosítottak. Négy kontinensen legalább harminc ilyen állomást lepleztek le, a Belügyminisztérium viszont nem tud a kínai rendőrség magyarországi jelenlétéről.

Európában van a legtöbb

Egy négy kontinensre kiterjedő, legalább 30 országban jelen lévő kínai rendőrségi hálózat létezéséről rántotta le a leplet egy Kínára szakosodott jogvédő civil szervezet egy szeptember közepén nyilvánosságra hozott tanulmányában – írja a hvg.hu. A Safeguard Defenders nevű szervezet nyomozás során tárta fel, hogy a kínai hatóságok több tengerentúli rendőrségi “szolgáltató állomást” hoztak létre szerte a világban, de főként Európában. BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két helyen volt ilyen Pesten

A Safeguard Defenders nyomozása során derült ki, hogy Budapesten is működik két ilyen állomás. Az egyik Józsefvárosban, a másik Kőbányán. A tanulmányban közzétették az irodák vezetőinek az elérhetőségét is.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Tábla is volt rajta

Ennek segítségével a Momentum parlamenti képviselője, Tompos Márton megpróbált többet megtudni a két állomásról. A józsefvárosi piac utcájában, a Golgota úton meg is találta az egyiket, ráadásul egy olyan kínai feliratú táblával, ami egyértelművé tette, hogy az az a bizonyos állomás.

Tagadták

Hiába érdeklődött telefonon az állítólagos irodavezetőnél és a helyettesénél, ők tagadták a kínai rendőrség jelenlétét, ráadásul utána a kínai tábla is eltűnt az épületről. A másik budapesti címen pedig már eleve nem volt ott a tábla, viszont a helyszínt alaposan felszerelték biztonsági kamerákkal.

Rendőrség nem tud róla

A magyar hatóságok viszont azt állítják, nincs tudomásuk arról, hogy ilyen kihelyezett kínai rendőrségi irodák működnének Magyarországon. Legalábbis ezt válaszolta Tompos Mártonnak a Belügyminisztérium, amikor a képviselő a tárcánál érdeklődött. A külügyminisztériumot is kereste, onnan nem kapott választ.

Nyugat-Európa a fő célpont

A holland sajtó arról írt, hogy Hollandiában legalább két ilyen állomás létesült, de Safeguard Defenders kutatásai alapján Spanyolországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában és 18 másik európai országban működnek ilyenek.

Illegálisan működhet

Az illegális létesítményeknek többek között a német RTL is utánajárt. Egy szökésben lévő kínai disszidensre, Wang Jingyura hivatkoznak, akit a kínai rendőrök Hollandiában üldöznek. A férfi azt állítja: telefonon utasították, hogy jelenjen meg az egyik állítólagos szolgáltató központban, ezután pedig nyomást gyakoroltak rá, hogy térjen haza Kínába.

A nagykövetség tagad

Wang az RTL-hez több olyan üzenetet is eljuttatott, amelyben a rendőrök halálos fenyegetéseket küldtek neki. A kínai nagykövetség tagadta az RTL-nek, hogy tudna a rendőrőrsök létezéséről, de az újságírók kiderítették, hogy egy magas rangú kínai nagykövetségi tisztviselő részt vett azon a megbeszélésen, amely az amszterdami iroda létesítéséről szólt.

Vizsgálódnak

A holland külügyminisztérium szóvivője erre reagálva közölte, hogy kivizsgálják az állítólagos rendőrségi állomásokat, mert ha azok valóban léteznek, akkor az illegális – írja a hvg.

Kirendeltség lehet

A szaklap értesülése szerint a külföldi rendőrségi hálózat Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár kezdeményezésére jött létre. A hálózat sikerének köszönhetően léptették elő nemrég Li Jangcsét, aki Hszi egyik fő támasza Fucsien tartomány székhelyén, Fucsounban. Ez azért fontos, mert a kínai állomásoknál látható feliratok szerint ezek az irodák Fucsien tartomány rendőrségének a “kirendeltségei”. BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tábla a kirendeltségen – Fotó: Tompos Márton Facebook oldala