Egy budapesti rendőr őrmester ellen indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, miután megalapozott gyanú merült fel, hogy két kolléganőjével szemben nemi élet szabadsága elleni bűncselekményeket követett el. A férfit augusztus 1-jén vették őrizetbe, majd letartóztatását elrendelte a bíróság. A gyanúsított tagadja a vádakat, fellebbezést nyújtott be.

Letartóztatták a rendőrt 

Letartóztattak egy budapesti rendőrt nemi erőszak miatt. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények miatt folytat nyomozást a húszas évei elején járó férfival szemben. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Két kolléganejét is megerőszakolhatta 

A Központi Nyomozó Főügyészség által közölt gyanúsítás szerint a 2023 óta szolgálatot teljesítő őrmester két kolléganője sérelmére követte el a bűncselekményeket.

Tagadja tettét 

A fiatal rendőrt múlt pénteken fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés, bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.


Érdemes tudnod

A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Kiemelt kép: