Összeütközött három személygépkocsi Budapest 8 kerületében. A Kőbányai úton történt a baleset, amelyhez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották.

Elrántott kormány

Péntek délelőtt egy középkorú férfi Dacia Dusterrel igyekezett a 8. kerületi Kőbányai úton az Orczy tér irányába, a belső sávban. Szemből egy Peugeot 206-os érkezett, majd a Dacia sofőrje arra lett figyelmes, hogy a Peugeot-ban valaki hirtelen elrántja a kormányt, mondta a BudapestKörnyéke.hu helyszíni tudósítója. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a helyszínről:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Átment a szembe sávba

A 206 megcsúszott, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra. A Dacia sofőrje reflexből jobbra rántotta a kormányt, de a Peugeot így is a bal elejének csapódott, majd onnét továbbpördülve a Duster mögött érkező Lexus RX 400-asnak csapódott, végül még egy pörgés után megállt a külső sávban.

Helyszíni felvétel:

Az egyik utas kifejelte a szélvédőt

A Peugeot-ban három férfi és egy nő tartózkodott, közülük a jobb első ülésen utazó személy meg is sérülhetett, mivel kifejelte a szélvédőt, azaz ő biztosan nem volt bekötve, ennek, illetve a Dacia vezetőjének határozott kérése ellenére kiszálltak a roncsból, majd az Orczy tér irányába angolosan távoztak.

Fotó a helyszínről:

A másik két sofőr nem sérült meg

A Dacias, illetve a Lexust vezető fiatal ázsiai férfi használta a biztonsági övét, így csak kisebb sérüléseik keletkeztek, a Dacia sofőrjének a bal válla fájt, a Lexusos fiatalembernek pedig a lába, de a mentők beavatkozására nem volt szükségük.

Helyszíni felvétel:

Tűzoltók a helyszínen

A fővárosi hivatásos tűzoltók is a helyszínre vonultak, ahol áramtalanították a járműveket – a Peugeot-t konkrétan úgy, hogy az akkumulátort elölről kiemelték a szétroncsolódott motortérből. A Kőbányai út befelé vezető oldala jelenleg is le van zárva, mivel zajlik a bűnügyi nyomrögzítés. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.