Még mindig sok a találgatás annak a kétéves kisfiú halálával kapcsolatban, akit egy csomagtartóban találtak a rendőrök Nyíregyházán

Még mindig sok a kérdőjel, mi történhetett

Ahogy pár napja a Budapestkörnyéke.hu is megírta, egy két év körüli kisgyermek holtestét találták annak az autónak a csomagtartójában, amellyel a fiú nevelőszülei parkoltak le a nyíregyházi rendőrség előtt szombat hajnalban. A halott gyermek mellett egyéves húga is az autóban tartózkodott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az esetet büntetőeljárás keretében vizsgálják

Ahogy megírtuk korábban, egy 17 éves lány volt a két gyermek anyja. A Blikk most megtalálta a szülőt, aki teljesen összetört, amikor értesült a halálhírről. A nevelőszülők egy egészen januárig egy Vásárosnaményhoz közeli kistelepülésen éltek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyámság alá került az édesanya

A lap megtalálta ugyan az édesanyát, de mivel csak májusban tölti be a 18. életévét, így nem nyilatkozhatott. Egy hozzátartozója viszont igen. „Három hónapja vették el tőle a nem megfelelő körülmények miatt Sanyikát és a kishúgát. Rajtuk kívül egyébként még két gyermeke is született, de már csak az újszülöttje van mellette.”

A nevelőszülőknek két gyerekük már volt

A portál megtudta, hogy a nevelőszülőknek már volt két saját, egy 13 és egy 7 éves gyermekük. Emellett a nő még állapotos is.

Megfulladhatott a kis Sanyika

A nevelőszülő nő nagymamája arról beszélt, hogy megfulladhatott a gyermek. Valamilyen húst evett, és a csont a torkán akadt. Hiába próbálta kiszedni, sokkot kapott és már nem sikerült kivenni. A kezei között halt meg.

Összeomlott, két napig Nyíregyházán kocsikáztak a holttesttel

Annyira összeomlott és megzavarodott, hogy a holttestet betette az autójába, majd két napig kocsikázott vele Nyíregyházán. Az elhunyt gyermek a csomagtartóban feküdt, de az egyéves kislány is vele volt. Közben a férje az anyósának telefonálgatott, tud-e valamit a hollétéről.

Végre a férje bírta jobb belátásra az anyát

Végül a nevelőszülő házaspár férfi tagjának sikerült elérni a feleségét. Végül együtt mentek szombat hajnalban a rendőrségre, ahol elmesélték mi történt.

Bántalmazás nyomai

A gyermekek testén bántalmazásra utaló jeleket is találtak a szakemberek, de a nevelőszülők környezete képtelenségnek tartja, hogy az édesanya kezet emelt volna rájuk.

Kihallgatásra vitték volna, de rosszul lett

Szombat este a nevelőanya testvérét akarták bevinni kihallgatásra, de az a hírek szerint rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.

17 évesen 3 gyerek

A gyerekek édesanyja egy 17 éves, ilki lány, aki egy éve egy nyírségi anyaotthonban van legkisebb gyermekével. Másik két gyermekét kiemelték a családból, őket találták most meg a rendőrkapitányság előtt. Az RTL Híradónak több ilki lakos is megerősítette, hogy ismerik a gyerekek vér szerinti családját, a hírt egyelőre nem tudják elhinni, feldolgozni.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: RTL Hiradó