Átadták a sport- és szabadidőparkot kedden a Tabánban: megújult két játszótér, a sportpálya, a park régi fitneszpályája, valamint a pályák környezete.

Az átadón Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy a park végső kialakítása mutatja milyen komolyan gondolták az önkormányzati választás kampányában tett ígéretet: „kevesebb beton, több zöld és több beleszólás”.

Kitért arra: vannak ikonikus tárgyak, amelyek egy városvezetői korszakhoz kötődnek, mint például a járdákat védő Demszky-karók. „Örülnék annak, hogyha az öntözőzsák lenne a Karácsony-korszak tárgyi szimbóluma” – fogalmazott a főpolgármester, aki szerint az öntözőzsák azt üzeni, hogy a város élhetősége szempontjából a beruházásoknál is fontosabb az értékőrzés.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), az I. kerületi polgármestere elmondta: szeretnék, ha a Tabán olyan kísérleti projektnek lehetne a helyszíne, ahol megpróbálják a főváros, a kerület, a Főkert és a parkhasználók közötti párbeszédet „építő és folyamatosan fejlődő gyakorlattá tenni”. A parkkal kapcsolatos egyeztetések nem érnek véget, továbbra is várják mindenki véleményét – tette hozzá.

Zakar András, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, az előző városvezetés idején a szabadidőpark kivitelezése azért szakadt félbe, mert a civileket nem hallgatták meg és nem fogadták el javaslataikat.

Kinevezését követően kezdeményezte a tárgyalások újraindítását a Főkert és a kivitelező között, majd az I. kerület vezetésével és a tabáni civilekkel közösen tervezték át a parkot – fűzte hozzá.

Elmondta, a kiöregedett beteg fákat eltávolították, eddig 51 fát ültettek, és ezeket követi majd ősszel még 90. A parkban négy gyümölcsfát is ültettek – jegyezte meg.

A Főkert vezetője bejelentette azt is, hogy hétfőtől végleg megszüntették a glifozát tartalmú gyomirtószer használatát.

Saly Noémi, a Zöld Tabánért csoport képviselője elmondta, a civilekkel folytatott egyeztetéseknek köszönhetően az eredeti tervekhez képest sokkal kevesebb lett a szabadidőparkban a gumiborítás, valamint a felnőttjátszótér is megújult, és hamarosan lesz WC és pelenkázó.

A Főkert 2019. augusztus 12-én tudatta, hogy „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” programsorozat részeként hét helyszínen – köztük a Tabánban – újulnak meg a főváros zöldterületei, illetve játszóterei, amelyek többek között sport- és rekreációs funkciókkal bővülnek.

A 2,1 milliárd forintos fejlesztés célja, hogy a fővárosiak megújult környezetben, minél aktívabban tölthessék el szabadidejüket – közölte a társaság akkor.

MTI, Kiemelt kép: sport- és szabadidőpark a Tabánban – Forrás: Youtube