Kisebb botrány pattant ki Mogyoródon a hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíj miatt, de ezúttal nem a zaj váltotta ki a helyiek felháborodását. Napok óta megy a vita azon, hogy mi lett a sorsa annak a 200 darab tiszteletjegynek, amit a 6900 fős település önkormányzata kapott a versenyre: ki kapott ezekből, és milyen alapon osztották ki a falu lakosai között.

Ingyenjegyért pénz

Az is elterjedt, hogy a belépők a Jófogáson kötöttek ki, tehát valaki pénzt akart csinálni az ingyenjegyekből, a kommentelők egy része pedig már hivatali visszaélést és hűtlen kezelést vizionált. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nyilvános pályázatot akarnak

A Mogyiwood nevű oldal szerint nem először van balhé a tiszteletjegyek miatt, ezért jobb lenne, ha a jövőben nem a polgármester döntene ezekről, hanem nyilvános pályázat útján választanák ki a szerencséseket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az alpolgármester sorsolna

Trabalka Szilvia alpolgármester azt írta a jegyek sorsát firtató egyik bejegyzéshez, hogy tudomása szerint sem az önkormányzati hivatal, sem pedig a képviselő-testület nem kapott a belépőkből. Szerinte az lenne jó megoldás, ha kisorsolnák a jegyeket a jelentkezők között, mint ahogy Kerepesen teszik, vagy olyan családoknak adnák, akiknek egyébként esélyük sem lenne kijutni a futamra. A kommentelők között megjelent maga a polgármester is, de az alábbi hozzászólásával csak még jobban felkorbácsolta az indulatokat: „Tavalyi jegy van bőven 😀 😀 :D”

300 darabot kap a hétezres település

Paulovics Géza polgármester a Telexnek azt mondta, hogy 2014 óta kapnak tiszteletjegyeket az F1-es versenyre a Hungaroring Sport Zrt.-től, általában 200-300 darabot. Egyedül 2020-ban nem kapott belépőket a falu, mivel abban az évben a járvány miatt nézők nélkül rendezték meg a futamot.

Fontos a jó viszony

Elmondása szerint ő járta ki a lehetőséget a falunak, cserébe azért, hogy Mogyoród is kiveszi a részét a futam lebonyolításából. Hozzátette, a Hungaroring fizeti be a legtöbb adót a településen, több mint 100 millió forintot évente, nem teheti meg az önkormányzat, hogy ne ápoljon jó viszonyt a versennyel.

Ad, aki kér

A tiszteletjegyek kiosztása jelentkezési sorrendben megy, annak szokott adni, aki kér. Bárki jelentkezhet, nem kivételeznek senkivel. A jelentkezés úgy szokott történni, hogy például felhívják, hogy „polgikám, ketten mennénk a ringre, légy szíves, írj fel engem”.

Eddig mindenkinek jutott

A polgármester szerint a korábbi években nem is volt balhé ebből, mert mindenkinek jutott jegy. Tavaly például a jegyek fele megmaradt, mert csak két oltással vagy PCR-teszttel lehetett bejutni a versenyre, de volt olyan év is, amikor a futam napján még 50 jegyet tudott volna kiosztani. Ennek az is oka, hogy kimenni a versenyre „az egy hatórás hacacáré”, és nem mindenki akar órákat tölteni a dugóban. Ráadásul ezek a belépők sétálójegyek, szerencse kell ahhoz, hogy az ember olyan helyet fogjon ki, ahonnan még lát is valamit a versenyautókból, magyarázta a polgármester.

Harc a jegyekért

Idén viszont még az is ki akart menni a Hungaroringre, akit korábban nem érdekelt az F1. Körülbelül 500-an jelentkeztek a 200 belépőre, ez az oka a mostani felhorkanásnak, mondta a polgármester. Hallotta a pletykákat a Jófogáson hirdetett jegyekről, de erre azt mondta, hogy más települések is kapnak ingyen jegyeket, nem csak Mogyoród, bárki feltehette ezeket.

Sosem voltak még ennyien

Paulovics Géza szerint akkora volt idén az érdeklődés, hogy csodának számít, hogy egyáltalán kaptak belépőket. Nemcsak a futam napján, hanem már pénteken és szombaton is hatalmas volt a tömeg a pályán. „Annyian jöttek ki a versenyre, mintha újdonság lenne az F1, mintha most épült volna a pálya” – tette hozzá.

A Mogyiwood javaslata:

„Javaslom, hogy a Mogyoród Nagyközség Közgyűlése következő ülésén szólítsa fel a polgármestert hivatalos beszámoló elkészítésére és bemutatására, valamint rendeletben vonja el jogkörét a tiszteletjegyek kezelésére. Ezzel egy időben határozza meg a 2023. évi futamra kapott jegyek elosztásának szabályait:
1. A jegyeket párosával ossza szét a testület.
2. A jegyek maximum 10 százaléka osztható ki Mogyoródért való közösségi és közéletimunka elismeréseképp. Ezeket az elismeréseket Közgyűlési határozatban rögzíteni kell.
3. A jegyekért pályázni kell. A jelentkezési határidőt a versenynaptár ismeretében határozza meg a testület.
4. Túljelentkezés esetén a Közgyűlésből megválasztott tagok jelenléténben, nyilvánosan sorsolják ki a tiszteletjegyeket. A nyerteseket értesíteni a pályázatban feltüntetett elérhetőségeiken kell. A Sorsolás eredményét hirdetmény formájában ki kell akasztani a közösségi hirdetőtáblára a Mogyoród Nagyközség Önkormányzati Hivatalánál.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Forma-1