Megkezdődött szombaton a győri vasúti fővonal felújításának 3. üteme: Szárliget és Biatorbágy között az egyik vágányon megindult a forgalom, a nemzetközi vonatok ismét Budapestig közlekednek és onnan indulnak.
Véget ért a 2. ütem
A Szárliget és Biatorbágy közötti pályarekonstrukció legösszetettebb, második fázisa – amelynek idején ezen a szakaszon az elmúlt hetekben ideiglenesen csak tehervonatok közlekedhettek – pénteken véget ért. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Megindult a forgalom
A szakértők a bal vágány forgalomba helyezési eljárását befejezték, így szombaton ezen a vágányon már megindult a részleges forgalom, és megkezdődött a győri fővonal felújításának harmadik, befejező üteme, amely december 9-ig tart.
Hirdetés
Visszaállt a menetrend
A Székesfehérvár és Komárom közötti 5-ös vonalon visszaállt az alapmenetrend, újra közlekednek a személyvonatok. Szombattól, a felújítás 3. üteme idején a jobb (Győr irányú) vágányon zajlik az átépítés egyvágányú forgalom mellett, ezért menetirányonként és óránként – a tehervonatokon kívül – csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át az érintett szakaszon.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nemzetközi vonatok
A nemzetközi vonatok és egyes reggeli csúcsidei és délutáni, esti személyvonatok és G10-es járatok ismét teljes útvonalukon, Budapestig közlekednek, illetve onnan indulnak. Ezek esetében 10-30 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
S10 és S12 vonat
Az S10-es vonatok csak a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszakánként Budaörs), illetve Szárliget és Győr, az S12-es járatok pedig csak Tatabánya és Oroszlány között járnak. Az InterCityk csak Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, illetve Sopron, Szombathely felé. A köztes szakaszon a már megszokott pótlóbuszokat lehet igénybe venni.
Kiszámíthatatlan közlekedés
A MÁV felhívta a figyelmet, hogy a külföldről érkező nemzetközi vonatok késése miatt a közlekedés kevésbé lesz kiszámítható, ezért kiemelten ajánlják a vonatok követését a MÁV-applikáció térképes felületén, valamint a mavcsoport.hu oldalon. A módosított menetrendek a társaság online felületein (MÁV-app, ELVIRA) már elérhetők.
Leállt a bécsi vonat
Szombat délután a MÁV közösségi oldalán közölte, hogy a Keleti pályaudvarról Bécsbe 12:40-kor elindult Csárdás EuroCity (EC 144) Budaörs és Biatorbágy között várakozik műszaki hiba miatt. Az EuroCity körülbelül 50 perc késéssel fog tovább közlekedni.
Visszament egy vonat Budaörsre
Mögötte várakozik a Déli pályaudvarról Biatorbágyra 12:55-kor elindult S10-es (4434) vonat, mely visszatér Budaörs állomásra, az utasokat átszállítják a Déli pályaudvarról Biatorbágyra 13:25-kor induló S10-es (4944) vonatra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció