Szeptember 1-jén megkezdődtek a főpálya bővítési munkálatai. Emiatt szeptember 8-ától lezárják az M1 biatorbágyi csomópontját – nem lehet majd fel-és lehajtani a pályáról egészen 2026 augusztus végéig. Kerülőútként az 1-es főutat javasolja a cég. 

Bővítik az autópályát 

Az M1 autópálya 78 km-es szakasza (M0 – Concó pihenő) 2×3 sávossá válik, valamint oldalanként egy-egy intelligens leállósáv is épül, amely baleset, munkavégzés vagy nagyobb forgalom idején megnyitható. Így Budapest és Győr között akár 2×4 sávon is haladhat majd a forgalom. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

10 éves program 

Az elmúlt évtizedek legnagyobb autópálya-bővítése része annak a 10 éves programnak, amely során az M1 mellett az M7 és M3 bővítése, valamint új gyorsforgalmi utak építése is megvalósul.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Biatorbágyi felhajtó zárva

Első ütemben a M1 biatorbágyi csomópont lezárás korlátozza majd. Nem lehet fel- és lehajtani szeptember 8-tól 2026 augusztus végéig. Ebben az időszakban az 1-es számú főút mellett a pátyi és bicskei fel- és lehajtókat használhatják a környékbeliek – de nem a teljes lezárás ideje alatt, mivel időszakosan majd ezeket is lezárhatják. 

Pátyi út lezárása

Október 20-tól áprilisig a pátyi utat (81106-os) teljes szélességében lezárja a Magyar Közút, mert az autópálya hídjának szélesítése enélkül nem oldható meg. Két ütemű lesz a korlátozás: október 20-tól 6 hónapig teljes zár lesz, várhatóan április végétől 2026 végéig pedig félpályás.

A tervek szerint a bővítés során

  • 72 meglévő alul-, és felüljárót építenek át, hogy megfeleljenek az új keresztmetszeti követelményeknek. A kiszélesített pálya ezek alatt vagy felett egyszerűen nem férne el;
  • 11 meglévő csomópontot korszerűsítenek és négy új külön szintű csomópontot is kialakítanak;
  • 6 komplex pihenőhelyet teljesen átépítenek, a többi pihenőhelyet bővítik és modernizálják;
  • mintegy 300 új kamionparkolót alakítanak ki, és mellette a családbarát pihenői átalakítások is elkészülnek;
  • 2 mérnökségi telepet bővítenek, korszerűsítenek;
  • 7 szintbeni alcsomópontot korszerű, körforgalmi csomópontokká alakítanak át;
  • korszerű vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki;
  • jelentősen növelik a zajvédő falak 

Új információs oldal indul

A közlekedők hiteles és gyors tájékoztatása érdekében az MKIF Zrt. a mai nappal egy külön weboldalt indított az M1 bővítéséről. Ezen minden, a közlekedéssel kapcsolatos információ szerepel: a csomópontok, pihenőhelyek esetleges zárása, az aktuális terelések térképpel és a műszaki mentés rendje, a vészhelyzeti leállóöblök elérhetősége, valamint az aktuális forgalmi rend. A folyamatosan frissülő oldal magyar, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, lengyel, török, bolgár, angol, német és orosz nyelven olvasható. Az oldal itt érhető el: https://is.gd/fG8jFA A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció