Át akarta úszni a Lupa-tavat egy chilei férfi, de a tó közepén elmerült. Sokáig keresték, míg végül búvárok hozták felszínre a holttestét. A családja szerint nem megfelelően kezelték a vízimentők a helyzetet.

Mint kiderült, egy chilei férfiról van szó, aki fiával együtt itt élt. Mivel rokonok jöttek hozzájuk látogatóba, elmentek együtt strandolni. „Édesapám délután fél kettőkor szólt, hogy átúszik a tó túlsó partjára az unokájához. 74 éves volt, de egészséges volt és kifejezetten jó úszónak számított” – mondta az Indexnek a férfi fia.

Negyed órával később viszont az unoka a nagypapa nélkül tért vissza a családhoz.  „Azt mondta, nem is találkozott vele és végig azt hitte, hogy az édesapám velünk van.” A családtagok néhány percig egyedül keresték a nagypapát, később a vízimentőknek is szóltak. A család szerint érthetetlen, hogy a szakemberek csaknem egy óráig kizárólag a parton kutattak az eltűnt rokonuk után.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Többször is mondtuk, hogy édesapám bement a vízbe, sőt meg is mutattuk, melyik részen indult el, de nagyon sokáig csak a parton keresték. Majdnem egy óra telt el, mire egy csónakkal a vízpart közelében is elkezdték átnézni a vizet, a tó közepén viszont egyáltalán nem kutattak utána.”

A 74 éves férfi holttestét végül a tűzoltó búvárok hozták fel a vízből, a kiérkező mentők pedig még több mint fél óráig küzdöttek az életéért, hiába. Az elhunyt férfi fia szerint a Lupa-tó körül csupán azt jelzik, hogy „mélyvíz”,  azt viszont nem, hogy a fürdőzőknek helyenként hétméteres mélységgel kell számolniuk.

A rendőrségtől az eset részleteire és egyéb felelősségre vonatkozóan érdeklődött az Index, ám bővebb tájékoztatást, vélhetően az eset körülményeit érintő vizsgálatra tekintettel nem adtak. A portál szerint a tragikus baleset a Lupa Beach területén történt, ezt a hatóság nem cáfolta.

A Sziget Fesztivál alapítója, Gerendai Károly nagyjából egymilliárd forintból luxusstrandot épített Budapest környékének egyik legnépszerűbb illegális fürdőhelyén, a budakalászi Lupa-tó partján. Ehhez Gerendaiék 20 évre kibérelték a tavat, amelynek egyharmadát a Sziget-alapító meg is vásárolta.

A Lupa az alábbiakat írta a portálnak: Valóban történt egy baleset, amiért a Lupa üzemeltetői részvétüket fejezik ki a családnak.  Szombaton kora délután megkeresték a vízimentőket, hogy egy idősebb, 70 év feletti urat nem találnak, segítsenek a megkeresésben.

Miután sem a strandolók, sem a családtagok nem észlelték, hogy valaki a vízben bajba került volna és a vízimentők sem észleltek hasonló esetet, a vízimentők az egyik családtaggal végigjárták az Öböl partszakaszát, benéztek minden épületbe, keresvén az eltűntet. Közben egy újabb információ érkezett arról, hogy megkerült a keresett úr, amit a vízimentő kolléga be is jelentett a belső rádióhálózaton.

Majd később újra értesítették a vízimentősöket, hogy mégsincs meg a keresett személy. Ezután már motorcsónakkal pásztáztak egy nagyobb partszakaszt, hisz’ közben felmerült, hogy az Öböl Strandról elgyalogolt a keresett férfi. Miután azonban a parton nem találták, riasztották a tűzoltó búvárokat, akik a vízben később megtalálták a férfit.” – írták a közleményben.

Kiemelt kép: Illusztráció, Lupa-tó – Forrás: Youtube