Ez nem egy katonai, hanem egészségügyi, szociális és gazdasági válság  – így reagált a főpolgármester arra a törvényjavaslatra, amely szerint a kormány a  veszélyhelyzet idejére elvonná a polgármesterek jogköreit és azt  a védelmi bizottságoknak adna át.

Karácsony Gergely a Facebookon reagált arra a törvényjavaslatra, amelyet Semjén Zsolt nyújtott be az Országgyűlésnek. A törvény lényege, hogy a veszélyhelyzet alatt a kormány a települések és a kerületek vezetőitől, illetve főpolgármestertől elvonná jogköreiket. A törvényjavaslatról részletesen itt írt a BudaPestkörnyeke.hu. A cikket ide kattintva tudod elérni.

„Ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést – nem az enyém a mondat, de mindennél jobban illik most ide, amikor a kormány lényegében el akarja vonni a demokratikusan választott polgármesterek jogköreit” – reagált Karácsony Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„A parlament elé terjesztett kormányjavaslat arról szól, hogy a közvetlen választói legitimációval rendelkező polgármesterek helyett a zömében rendőrökből, katonákból, olykor pártkatonákból álló védelmi bizottságok hozhatnak döntéseket. Sok baj van ezzel a javaslattal, de leginkább az, hogy emberek egészsége és élete múlhat rajta. Márpedig nincs az a hatalmi akarat, ami többet érne az emberéletnél” – írta Karácsony a Facebook-oldalán.

Budapest főpolgármestere szerint ez most nem egy katonai, hanem egészségügyi, szociális és gazdasági válság, amelynek kezelésében a választói legitimációval, egyben helyismerettel rendelkező önkormányzatoknak és polgármestereknek kiemelt szerepet kell kapniuk. „Mi pont azt akarjuk, amit éjjel-nappal minden csatornán a polgároktól kérünk: együttműködést. Ha a mindennél fontosabból, a ránk bízott településeken élők egészségének és életének védelméből indulunk ki, nem lehet más út, csakis ennek a kormányjavaslatnak a visszavonása” – fogalmazott Karácsony.

A főpolgármester tegnap több miniszterrel és államtitkárral is beszélt, mégsem szólt neki senki előre, hogy elvonná a kormány a döntési jogköreit a veszélyhelyzetben – mondta a főpolgármester az Indexnek. Karácsony Gergely szerint ideje lenne észrevenni, hogy ezt a válságot nem tisztekkel, sokkal inkább tesztekkel lehet kezelni.

A kerületek ellenzéki vezetői is tiltakoznak

Soproni Tamás terézvárosi polgármester szerint a kormány a demokratikusan megválasztott polgármesterek döntési jogát készül megvonni. A Fővárosi Közgyűlés Momentum-frakciójának vezetője közölte: amennyiben az országgyűlés elfogadja Semjén Zsolt törvényjavaslatát, a fideszes kormányhivatal-vezető Sára Botond és csapata veszi át a hatalmat a kerületekben.

Soproni úgy fogalmazott: „A fideszes kinevezett, Sára Botond és csapata csupán megakadályozni vagy lassítani tudja ezen döntések meghozatalát és a járványhelyzet kezelését.”

A közlemény szerint a fővárosi Momentum-frakció polgármesterei Józsefvárosban, Terézvárosban és Újpesten az elmúlt hetekben folyamatosan hoztak meg olyan döntéseket, amelyek a járvány közvetlen vagy közvetett hatásainak enyhítésére szolgálnak:

  • megszervezték az idősek, betegek ellátását;
  • nagy értékben rendeltek be élelmiszer- és tisztálkodószer csomagokat a rászorultaknak;
  • rendelkeztek az önkormányzati üzlethelyiségek bérletidíj-kedvezményeiről;
  • koronavírus-alapot hoztak létre;
  • mosható maszkokat szereztek be a helyi lakóknak;
  • módosították a szociális rendeleteket, hogy hatékonyabban segíthessék a legelesettebbeket;
  • gondoskodtak a háziorvosi rendszer átszervezéséről, a betegellátásról.

„Ha a kormány elveszi a demokratikusan megválasztott vezetők döntési jogát, ha rákényszeríti őket, hogy fideszes tisztviselőknél kilincseljenek, akkor egy újabb lépést teszünk a rossz irányba a demokrácia-diktatúra tengelyen”– írta, hozzátéve, szerintük számos település pont azért választott októberben ellenzéki polgármestert, „mert elegük volt a fideszes bábokból. Abból, hogy valójában Orbán Viktor a polgármesterük”, ez a törvénymódosítás azonban éppen ezt a helyzetet állítaná vissza.

A momentumos polgármesterek közösen tiltakoznak a törvény elfogadása ellen, és erre kérik pártszínektől függetlenül a többi polgármestert is. Mindehhez Pikó András annyit tett hozzá az Indexnek:

„A tervezett törvénymódosítás azzal, hogy a fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyásához kötné a járványügyi vészhelyzetben hozott polgármesteri intézkedéseket, veszélyeztetné az állampolgárok biztonságát. A polgármesterek különleges jogosítványai, melyek jól körülhatároltak, épp azt a célt szolgálják, hogy a lehető leggyorsabban szülessenek meg a polgárok érdekében a leghatékonyabb intézkedések.”

Pikó szerint azonban az új rendszerben a 23 kerület polgármesterével együtt én is szépen beállok a sorba és várok, amíg a fővárosi védelmi bizottság tagjai, ki tudja milyen információk alapján eldöntik, hogy a szociális rendeletmódosításunk szakmailag megfelelő? És addig a válságba került emberek is várjanak és ha igen, meddig? Ez egy végiggondolatlan és működésképtelen rendszer, amely azzal, hogy késlelteti a fontos döntéseket, komolyan veszélyezteti az állampolgárok biztonságát. Mindezt csupán azért, mert politikai gyámság alá akarják helyezni a polgármestereket– fogalmazott. 

Kiemelt kép: illusztráció