Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt felcsaptak a lángok a 9. kerületben június 26-án, vasárnap. Ferencvárosban egy 18 lakásos sorház tetőszerkezete égett teljes terjedelmében, s bár a rajok megakadályozták a tűz továbbterjedését, az érintett házból több mindegy tucat embert kellett kimenekíteni, az ingatlanok lakhatatlanná váltak, mostanra pedig az is kiderült, mi okozhata a tüzet.

Nem sérült meg senki

Ahogyan azt portálunk is megírtaa helyszínre mentők is érkeztek, ám szerencsére az eset során személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kimenekítették a lakókat

A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a társhatóságokkal közösen tizenhét embert kísértek ki, és kimentettek két kutyát, valamint egy macskát is.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Kapcsolódó:

Fotó a helyszínről:

Segít az önkormányzat

A borzalmas eset után a közösségi oldalán megszólalt a kerület polgármestere, Baranyi Krisztina is, aki elmondta, hogy a 9. kerületi önkormányzat minden segítséget igyekszik megadni az Aszódi telepi tűzesetet követően, valamint arról is beszélt, hogy a lakások lakhatatlanná váltak, jelenleg legalább 20 ember számára igyekeznek szállást találni.

Nagyszámú érintett

 “A hasonló havária esetek utáni segítségnyújtásra pontos protokollja van az önkormányzatnak, de a maihoz hasonló esetre nemigen volt példa, nagyszámú érintett van, az önkormányzatnak a következő órákban például mintegy 20 ember elhelyezéséről és ellátásáról kell gondoskodnia” – valamint hozzátette: “a segítségre szorulók között vannak mozgásukban korlátozott emberek és gyerekek is.” – mondta Baranyi Krisztina.

Helyszíni felvétel:

Szexelő pár miatt csaphattak fel a lángok

A Tények riportjból pedig most az is kiderült, hogy egy szexelő pár miatt csaphattak fel a lángok. Információik szerint az asszony ottfelejtette az ételt a tűzhelyen, ezután keletkezett a tűz, ami miatt most közel ötven ember veszítette el az otthonát.

Részeg lehetett a nő

A lakók szerint az asszony részeg volt, ezért feledkezett meg az ebédről, és a tűz gyorsan szétterjedt a konyhából. A párt egyébként járókelők mentették ki az ablakon keresztül, a mentők vitték el őket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A riport itt nézhető vissza:

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán