Egymillió forintért vállalta el egy 68 éves férfi, hogy felüti a kokaint és a több tízmillió forintnyi kábítószert ezután kiadagolja majd kis tasakokba. A Fővárosi Főügyészség drogkereskedelemmel vádolja és fegyházba küldené a nyugdíját illegálisan kiegészítő férfit.

Sok mindent találtak nála

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi – aki maga is kábítószer fogyasztó – jelentős hatóanyagtartalmú kokaint, illetve annak hígításához szükséges anyagot vett át az eddig ismeretlen megbízójától. A BRFK korábban azt közölte, hogy 668 gramm kokaint, és 3 és fél kiló kábítószer hígítására alkalmas anyagot, présgépet és nejlontasakokat találtak K. Ferencnél, a lakásában tartott házkutatás során. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

1 millióért vállalta

Nos, a nyugdíjas egymillió forintért elvállalta, hogy felhígítja, adagolja és csomagolja a kábítószert, s majd, ha végez vele, akkor átadja megbízójának.

Szeretteinek is adott pénzt

A férfi állítólag beismerte a tettét, és azt mondta, hogy a kokain felütéséért kapott pénzből adott a szeretteinek is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fegyházbüntetést kértek rá

A főügyészség fegyházbüntetést, pénzbüntetést, és egymillió forintos vagyonelkobzást kért a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt idős férfire.

Túladagolás

A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy kábítószer-túladagolásban vesztette életét egy 31 éves nő Kalocsán. Angéla néhány hónappal korábban szabadult a börtönből és új életet kezdett. Krisztián befogadta őt a lakásába és már úgy tűnt, hogy minden jól alakul. Végül bekövetkezett az, amire senki sem számított.

Édesanyját is elveszítette

Angéla életét tragédiák sorozata kísérte végig. A fiatal nő mindössze 2 éves volt, amikor édesapja autóbalesetben meghalt. Az édesanyjának később lett egy élettársa, de nemsokára ő is meghalt. A lányt végül a nevelőapja, László nevelte fel. Angéla 15 éves korában belépett egy bandába és a rossz társaság miatt sajnos már fiatalkorúként börtönbe került.

Nem viselkedett jól

A banda, amelynek Angéla is tagja volt, megtámadott egy idős bácsit, biciklistül fellökték, az értékeit pedig elvették. „A fiatal lány börtönbe került rablásért, de ott sem viselkedett valami jól, idén nyáron szabadult” – mesélte el a Borsnak Katalin, az Angélát felnevelő férfi unokahúga, és egyben a fiatal nő legközelebbi hozzátartozója.

Elindult a lejtőn

„Amikor László is meghalt, Angéla végleg elindult a lejtőn. Kilakoltatták, így hajléktalanná vált. Barátoknál húzta meg magát. Nem volt se családja, se munkája, szörnyen magányosnak érezte magát. Bizonyára ezért nyúlt a kábítószerekhez” – mondta Katalin. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció