Elkezdődött a balatoni hajózási szezon, az első hajó ma kifutott Balatonfüred kikötőjéből, most még csak néhány helyre indulnak menetrend szerinti járatok, de nyárra beindul a szezon.

Fúvós zenekar kíséretében indult az első hajó

A városi fúvós zenekar fogadta a Balatonfüredi kikötőbe érkező Szent Miklós hajót. Ezzel elkezdődött a 177. hajózási szezon a Balatonon. Az esős idő ellenére is nagy volt az érdeklődés. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A kirándulók azonnal megragadták az alkalmat

Sokan azonnal megragadták a lehetőséget és jegyet váltottak az első menetrend szerinti járatok egyikére. „Tegnap érkeztünk, vasárnap fogunk hazamenni. Egy kicsit kikapcsolódni jöttünk. Az idő az éppen nem tökéletes ehhez, de néztük, hogy milyen programok vannak és egy ilyen sétahajózás mellett döntöttünk” – mondta egy kiránduló.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tavaly kétmillió ember hajókázott a Balatonon

A Balatoni Hajózási Zrt vezérigazgatója, Veigl Gábor tavaly arról mesélt 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A menetrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett.

Ötmilliárdot fordítottak fejlesztésre

Nem is csoda, hogy ennyire népszerű a balatoni hajózás. A Bahart 2022-ben több mint ötmilliárd forintot fordított fejlesztésekre. Idén pedig csaknem hárommilliárd forintnyi beruházást terveznek.

Jönnek a bulihajók

„A nyár folyamán a programhajó választék bővül, a buli-, illetve a varázshajó indulások száma, illetve kapacitása jelentősen növekszik. A tavaszi idényben pedig az egyedi programhajók érkeznek a jól megszokott programhajók mellett, mint amilyen például a gasztro-, sport- vagy éppen a kulturális események, ezek mellé újak is csatlakoznak. Ilyen lesz például a gasztrokomp rendezvény, ilyen lesz a megújult gyerekhajó program” – fogalmazott Veigl Gábor.

Tizenhét kikötőből indulnak majd hajók

Az ígéret szerint jövőre minden kikötő üzemelni fog, így a Balaton partjáról, tizenhét kikötőből indulhatnak majd el a kalandra vágyok. Legyen szó bármilyen hajóról.

Jól teljesít a Bahart Zrt.

A Bahart 2022-ben 4,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 11 százalékkal múlta felül az előző évi adatot – tette hozzá Veigl Gábor vezérigazgató. A vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – nem veszi ki az osztalékot, hanem a cég beruházásaira fordítja.

Így indult a 2023-as szezon

1864-ben történt az első vízre bocsátás

Bóka István Balatonfüred polgármestere és a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke korábbi beszédében felidézte a balatoni menetrendi hajózás kezdetét az első gőzös 1846-ban történt vízre bocsátásával, és hogy ezt követően egy év alatt 9 kikötő létesült a Balatonon. Már Gróf Széchenyi István, és Kossuth Lajos balatoni fejlesztési tervei is a tó körüli megyékkel és településekkel való együttműködésen alapultak.

Tavaly 700 ezer utas váltott hajóra jegyet

A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MTI