Hatalmas tűz tombolt Szentendrén a HÉV megálló melletti Sparban. Az üzlet szerda késő délután gyulladt ki. Rengeteg tűzoltó volt a helyszínen, a füst a város szinte minden részéről, sőt Budapestről is látszott. A tűztől mindössze 200 méter távolságra van egy MOL-benzinkút, ezt körbevették a tűzoltók, nehogy átterjedhessenek a lángok. A Spar dolgozói időben kijöttek, nem sérült meg senki. Úgy tudjuk egy hibás ventilátor gyulladt ki a raktárban. Az oltásról készült drámai videókat a cikkünk alján nézheted meg.

FRISSÍTÉS: 22:49

Darázs Ágnes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak elmondta, hogy a Spar teljesen leégett, a környező üzleteknek viszont nem lett baja. A tüzet eloltották, de az utómunkálatok még hajnalig eltartanak, hiszen be kell jutni a tűzoltóknak az épületbe, ahol még sok törmelék izzik. A Pest Megyei kutatómentők is megérkeztek, átvizsgálják a területet, hogy nem találnak-e bent valakit, csütörtökön folytatódik a munka – mondta a szóvivő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

FRISSÍTÉS: 21:51

Darázs Ágnes korábban így tájékoztatta a BudaPestkörnyéke.hu hírportált: Az egyik részen még lángol az üzlet, de alapvetően megfékezték a tüzet, nem terjedt át semmi másra. Most létráról oltanak a tűzoltók. A HÉV jár, de csak egy vágányon. A szomszédos utcát teljesen lezárták a tűzoltók. A katasztrófavédelem mobil laborja folyamatosan méréseket végez a környéken, de nem mutattak ki emberre káros anyagokat, mert a füst 50-100 méter magasra száll, majd elfújja a szél, a környék lakói nincsenek veszélyben. 46 hivatásos tűzoltó, 16 járművel van a helyszínen, őket segítik még az önkéntes tűzoltók 8 járművel, így összesen csaknem 80-an dolgoznak a tűz oltásán. A vízutánpótlás folyamatos, a környékbeli tűzcsapokról érkezik az víz.

Drámai helyzet

FRISSÍTÉS: 21:08

Darázs Ágnes, korábban azt is elmondta a portálunknak, hogy a híresztelésekkel ellentétben a tűz nem terjedt át a szomszédos DM-re, a közeli benzinkút pedig biztonságban van.

FRISSÍTÉS: 20:55

A Spar már szinte teljesen leégett, a helyszíni beszámolók szerint most azon dolgoznak a tűzoltók, hogy a szomszédos tömbökre, épületekre, üzletekre ne terjedjen át a tűz.

FRISSÍTÉS: 20:43

A katasztrófavédelem munkatársai a levegő károsanyag-tartalmát mérik a helyszínen. Vélhetően a boltban tárolt vegyianyagok égése során keletkezhettek mérgező gázok.

FRISSÍTÉS: 20:38

A helyszínen tartózkodók arról számoltak be, hogy még 100 méteres távolságból is perzseli az arcukat a tűz. Gyakorlatilag már az egész szupermarket lángokban áll.

FRISSÍTÉS: 20:32

A Dunakanyar körúton lévő Spar üzlethelyiségének raktárépülete 200 négyzetméteren ég, az oltása jelenleg is folyamatban van. Az egész terület kétezer négyzetméter, a kollégák azt próbálják megakadályozni, hogy a tűz tovább terjedjen” – mondta Darázs Ágnes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Kigyulladt a Spar

Kigyulladt a szentendrei HÉV-végállomásnál a Spar szupermarket szerda este. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az üzlet raktárában keletkezett a tűz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eleinte még csak így égett a Spar

Először csak 10 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Körbevették a közeli benzinkutat a tűzoltók

Úgy tudjuk, a közeli MOL-benzinkutat már körbevették a tűzoltók, nehogy átterjedhessenek a lángok. Az óriási füst Békásmegyerről és Pomázról is jól látszik – számolnak be az olvasóink.

A raktárban keletkezett a tűz

Tűz a szentendrei Sparban

Oltják a tüzet

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. A szentendrei és a fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a lángok oltását, de a helyszínre riasztották a szentendrei, a leányfalui és a szigetmonostori önkéntes tűzoltókat is.

Dolgoznak a tűzoltók

Tűz a szentendrei Sparban
Tűz a szentendrei Sparban – Forrás: Facebook

Óriási lángok

Az egyik szentendrei Facebook csoportban azt írják, 2-3 emelet magasan lángol az üzlethelyiség. Sokan figyelik a tűzoltók munkáját a helyszínen.

Messziről is látszanak a lángok

Ventilátor okozta a tüzet

Információnk szerint a raktár hátuljában egy hibás ventilátor gyulladt ki. A tűz előtt egy órával állítólag már zavaró, búgó hangot adott ki a készülék. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó a tűzről

Ez pedig egy másik videó a lángokról

Újabb drámai felvételek az oltásról

Itt van a kigyulladt Spar

Képek forrása: Facebook/Szentendre blogol – Köszönjük a képek készítőinek, hogy fotóikkal segítik mások hiteles tájékoztatását.