Kigyulladt és leégett egy ukrán rendszámú autóbusz csütörtök reggel az M0-s autóúton Szigetszentmiklósnál – tájékoztott a Pest Megyei Katasztrófavédelemi Főigazgatóság.

A busz több mint negyven embert szállított. Az utasoknak sikerült időben elhagyniuk a járművet, továbbszállításukra mentesítő jármű érkezik – közölték.

MTI/Mihádák Zoltán

Szabóné Berki Bianka, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a kigyulladt buszon ukrán vendégmunkások utaztak.

MTI/Mihádák Zoltán

A képeken jól látszik, hogy az ukrán utasok időben kimenekültek, még a csomagokat is sikerült megmenteniük. Egy közeli parkolóba gyalogoltak, ott várják, hogy továbbutazhassanak.

A sérült jármű az M5-ös irányába a leállósávot foglalja el. Az érintett szakaszon már két sáv járható. A reggeli erős forgalomban továbbra is több km-es a torlódás.

Legutóbb az M3-ason égett ki busz

Legutóbb idén február 25-én gyulladt ki busz Budapest környékén. Akkor Az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon, a bevezető szakaszon a 11-es km-nél történt a baj. Egy távolsági Volánbusz hátsó része kapott lángra, szerencsére senki sem sérült meg.

Fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: Facebook/Balesetinfó – Köszönjük a képek készítőinek, hogy fotóikkal segítik mások hiteles tájékoztatását.