Május utolsó hétvégéje a gyerekeké. Budapesten és környékén delképesztően jó programok várják a srácokat és szüleiket. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány kihagyhatatlan gyermeknapi programot.

Élményutazással is várja a családokat vasárnap a Gyermekvasút

Gyereknapon a 18 éven aluliak díjmentesen utazhatnak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, amelyen a vonatok 30-45 percenként és a megszokotthoz képest hosszabb üzemidővel járnak majd.

Az élményekkel teli utazáson kívül Hűvösvölgy állomáson egész nap színpadi programokkal, az Apacuka zenekar, az Animal Cannibals, Kovácsovics Fruzsina és Bereczki Zoltán fellépésével várják a közönséget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A zenei programok mellett a vasútállomáson a gyerekek hajtányozhatnak, de lesz bűvészbemutató, ugrálóvár, modellvasút és közelről megtekinthető tűzoltóautó is.

A nap folyamán környezetvédelmi oktató bemutatót tart az ÖKOBUSZ – az Élő Mini-Világ Alapítvány, de lesz társasjáték- és alkotósarok is, a nagyobb gyerekeket pedig a Gyermekvasút történetét bemutató kiállítás várja.

 

Negyven éves lett a Budakeszi Vadaspark

A jubileum alkalmából a hétvégén átadják az őshonos hazai háziállatok bemutatására alkalmas, modern parasztudvart is, amelyben többek között egy kecskesimogató és a nyúlváros is helyet kapott.

A rovarsimogatón a gyerekek a rovarvilággal és a rovarok természetben betöltött szerepével ismerkedhetnek meg, a bátrabbak pedig akár meg is érinthetik az ízeltlábúakat.

Újdonság lesz a westie-fajtamentők bemutatója, amelynek során elsősorban a kutyamentésről és a felelős állattartásról lesz szó, de lesz ugrálóvár, arcfestés és tűzzománc-készítés is, a népszerű klíma-kaland interaktív játék, a madárbemutatók és az állattréningek mellett.
Azokat, akik elsősorban a múlt eseményei iránt érdeklődnek, a vadaspark történetét bemutató szakvezetések és a vadaspark elmúlt 40 évét bemutató fotókiállítás várja a hétvégén.

1979 tavaszán az akkor még Vörös-hegynek nevezett, mintegy 20 hektáros területen nyitotta meg kapuit a Budakeszi Vadaspark, amelynek célja kezdetektől fogva az volt, hogy természetes élőhelyükön mutassa be a Kárpát-medence őshonos állatfajait. A frissen telepített erdőkben kezdetben gímszarvasok, dámok, őzek, muflonok és vaddisznók találtak otthonra, ma pedig 50 faj mintegy 200 egyede él a parkban, a fenti növényevőkön túl számos kis- és nagyragadozó, például róka, aranysakál, mosómedve, nyest, farkas, hiúz, barnamedve, valamint számos különleges madárfaj, mint a pusztai sas vagy a hóbagoly.

 

Megnyílnak a tűzoltóságok a gyereknap alkalmából

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának közleménye szerint szombaton valamennyi hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, valamint több mint kétszáz önkéntes egyesület, ötvennél is több önkormányzati tűzoltóság és hat egyéb, tűzvédelemhez közel álló szervezet életébe tekinthetnek be szüleikkel együtt a gyerekek.

A nap folyamán több próbariasztást is tartanak a tűzoltók, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal egyaránt találkozhatnak az érdeklődők.     A tűzoltólaktanyák ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül lesznek látogathatók, valamint ingyenesen nézhetik meg az érdeklődők a Katasztrófavédelem Központi Múzeumát és annak vidéki kiállítóhelyeit is.

 

Közlekedésbiztonsági program is lesz a Vasúttörténeti Park gyereknapján

Szombaton délelőtt Halász Judit koncertjével indulnak a színpadi programok, majd az Ákom-bákom Bábcsoport, délután pedig Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar lép fel. Vasárnap délelőtt a Kifli zenekar ad koncertet, majd a Fabula Bábszínház előadását tekinthetik meg a családok, végül Szalóki Ági koncertje zárja a napot.

A legkisebb gyerekeket változatos foglalkozásokkal és játékokkal várják, míg a szülők védőnői tanácsadáson vehetnek részt. A „napvédelmi” edukációs program számos hasznos tippel és tudnivalóval látja el a családokat a meleg, nyári napokra, de lesz ugrálóvár, vízi dodgem és Nickelodeon játszópark is.

Ki lehet majd próbálni ezen felül számos jóga foglalkozást, de idény gyümölcs- és zöldségkóstolást, zöldségszobrászkodást is szerveznek, valamint lesz sütiműhely, fotósarok, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos edukációs játékok, VR-programok és kockajáték kiállítás is.

A közlekedésbiztonsági programokon a gyerekek egészen kicsi kortól játékos formában tanulhatják meg a gyalogos, a vasúti és a kerékpáros közlekedés alapszabályait, de a közlekedésbiztonsági területen lesz kerékpáros ügyességi pálya is, ahol a KRESZ szabályait lehet gyakorolni. A holttér veszélyének bemutatását egy tanker kamion sofőrüléséből lehet majd kipróbálni, a mini KRESZ parkban a gyerekek egy 15 perces KRESZ oktatáson vehetnek részt, amelyet követően a kis autók volánja mögül próbálhatják ki a megtanultakat, de gyerekeknek szóló elsősegélynyújtási bemutatót is szerveznek.

A rendezvény ideje alatt a gyerekek tűzoltó- és kukásautókra is felülhetnek. A Vasúttörténeti Park látogatóinak kedvenc interaktív programjai is elérhetőek lesznek a hétvégén, így lehet majd utazni a kerti vasúton, kipróbálni a kézihajtányozást, a lóvasutat vagy a sínautót is.
A kétnapos rendezvényre minden 14 év alatti gyereknek ingyenes a belépés.

Gyermeknap: Koncertek, mesejátékok és foglalkozások a Müpában

Kiemelt kép: Az Alma együttes koncertje Kesztölcön – Forrás: kesztolc.hu