Befogadták otthonukba régi barátjukat, aki rátámadt a kétgyermekes anyára és kilógatta a másfél éves gyereket az emeletről. A férfit letartóztatták.

Az asszony két gyermekével és férjével él Budapesten a 9. kerületben egy társasházban. Családjukat a napokban felkereste egy rég nem látott ismerősük, Sándor, aki korábban külföldön dolgozott. A férfi nem tudott hová menni, ezért Emesééktől kért segítséget.

 „Amikor Sándor megkeresett minket, azt mondta, emberi kötelességünk, hogy befogadjuk. Így is lett. Én otthon vagyok a két gyerekkel, a férjem pedig dolgozik, gondoltuk, elfér nálunk, amíg összeszedi magát. Már több napja nálunk volt, amikor hirtelen megváltozott.” – mesélte Emese a Ripostnak, aki szerint férje nagyon vallásos és kötelességének érezte, hogy segítsen ismerősén.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sándornak furcsa kedélyváltozásai voltak, amire Emese már korábban felfigyelt, de arra nem számított, ami ezután következett.

„Velünk aludt a szobában egy matracon, segített öltöztetni a gyerekeket, játszott is velük… Mivel annyira kedves volt, eszembe se jutott, hogy féljek tőle vagy a gyerekeimet féltsem. Igaz, előfordult, hogy beszélgetés közben az egyik pillanatban még nevettünk, majd hirtelen ideges lett, de ezt betudtam a helyzetének, nem faggattam” – mondta az anya.

Majd így folytatta: „Szombaton csak a másfél éves Berni volt velem itthon és Sándorral, a nagyobb gyermek a mamánál volt. A kicsit megetettem, felöltöztettem, közben Sándorral beszélgettünk. Bernire adtam a kedvenc rózsaszín kezeslábasát, majd a babakocsiba tettem és kitoltam az udvarra a friss levegőre. Amikor visszatértünk, Sándor az ágyon ült és bámult maga elé eltorzult arccal. Nagyon megijedtem. A telefonom az ablakpárkányon volt, felkaptam, kiemeltem a gyereket a babakocsiból és felszaladtam az emeletre az egyik szomszédunkhoz, akivel jóban vagyok. A társasház oldalában van egy csigalépcső, azon mentem fel, dörömböltem, de senki nem nyitott ajtót. Riadtam láttam, hogy Sándor jön utánunk, és közben üvöltözik, nincs magánál.”

Amikor felért, kérdőre vonta Emesét, hogy miért viselkedik így, és pofonvágta. Az asszony, kezében a gyerekkel elesett. Közben kitépte a kislányt Emese kezéből, majd a gyereket kilógatta az korláton kívül. Emese ekkor annyira ledöbbent, hogy azt sem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Azonnal kitépte a gyereket Sándor kezéből és sikoltozni kezdett.

Erre jöttek ki a szomszédok, ők hívták a rendőrséget. A Ripost megkereste a Fővárosi Törvényszék elmondta: az ügyben gyanúsított férfit először távoltartásra kötelezték, majd végül letartóztatták.

Kiemelt kép: illusztráció