Nagy levegőt vettek az RTL Klub vezetői és kimondták, nem mehet ez így tovább. 25 év után nevet vált a csatorna. A színes ceruzás arculatot is lecserélik, már dolgoznak az új megjelenésen. Nem sokkal ezelőtt az RTL elküldte szerkesztőségünknek az új logót, a cikkünk végén megnézheted milyen lesz.

Már negyedszázados az RTL Magyarországon

Az RTL Klub október végén lesz 25 éves, akkor lépnek életbe a változások. Erről Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója beszélt egy sajtótájékoztatón. Az RTL Klub helyett simán RTL lesz a magyar csatorna neve. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megváltoznak a kisebb csatornák is

A kisebb fiókcsatornákat is érinti a névváltozás. Az RTL II új neve: RTL Kettő lesz, az RTL+ pedig RTL Három néven folytatja. A névváltozás európai mértékű, hiszen a német RTL nemsokára RTL DE néven lesz látható.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Újratervezés

Az átfogó újratervezés már tavaly megkezdődött a cégnél, idén azonban a hollandiai és a luxemburgi csatornával egyetemben a magyar RTL is csatlakozik a változáshoz.

Maradnak a műsorok

A névváltozás nem érinti a csatorna műsorait. „Aki szereti a realityt, annak Kánaán lesz az ősz. Négy ilyen jellegű műsor is fut majd a csatornán: a Házasodna a gazda már megy, de lesz Nyerő Páros is, és nemsokára indul a Celeb vagyok, ments ki innen, amit 2008-ban csináltunk először. Ez most úgy tér vissza, ahogy akkor kezdődött: Sebestyén Balázs és Vadon Jani lesznek a műsorvezetők, a forgatás pedig Kolumbiában lesz. Illetve készülünk egy újabb Való Világgal is” – mondta el a csatorna sajtótájékoztatóján Kolosi Péter, programigazgató.

Meghatározó szereplő

Az RTL Klub magyarországi országos, földfelszíni, kereskedelmi televízióadó, a magyar televíziós piac és a hazai filmgyártás egyik legjelentősebb résztvevője. A csatornát üzemeltető Magyar RTL Televízió Zrt. Magyarországon bejegyzett társaság, amely a luxemburgi RTL Group konszern tulajdonában van.

A TV2 után indult

A csatorna 1997. október 7-én indult el (tesztadásként, 3 nappal a konkurens TV2 után). Hivatalosan október 27-én kezdte meg az első „igazi” adását. Indulásától kezdve a TV2 közvetlen konkurenciája.

Az egész országban nézhető

Az RTL Klub műsorát Magyarország minden műsorszolgáltatója az alapcsomag részeként továbbítja, valamint az Antenna Hungáriával aláírt hosszú távú szerződés értelmében ingyenesen érhető el az ország szinte teljes területén a MinDig TV szolgáltatás részeként.

Határon túli magyarok is láthatják

Műsora a szolgáltatóknak köszönhetően minden magyarok által lakott országban, így például Románia, Szerbia és Szlovákia egész területén elérhető egy több csatornát tartalmazó vagy kiegészítő csomag részeként. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ilyen lesz az RTL új logója: narancs, kék, világoskék alapon RTL felirat

Forrás: RTL

Kiemelt kép: Az RTL Klub nyugdíjazott logója – BPK-grafika