Egy kamion és egy villamos ütközött hétfő délelőtt a Könyves Kálmán körúton. A villamos kisiklott, az eleje összetört, szerencsére sem a sofőrök, sem az utasok nem sérültek meg.

Szabad jelzése volt a villamosnak

A 9. kerületi Könyves Kálmán körúton, az Albert Flórián útnál egy 1-es villamos szabad jelzésre indult ki a megállóból hétfő délelőtt a Népliget felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csúnyán összetört a villamos

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A villamos elé kanyarodott a kamion

A BudaPestkörnyéke.hu helyszíni tudósítója úgy tudja, egy magyar konténerszállító kamion a Gyáli út felől érkezve, a Rákóczi híd felé kanyarodva úgy gondolta, még átfér a villamos előtt a tilos jelzésen.

Az első ablaka is kitörött a villamosnak

Hangos csattanás

Nem jött össze a manőver, valószínűleg a villamosvezető az erős napsütésben nem észlelte időben a jobbról elé kanyarodó teherjárművet és hangos csattanással a vontatmányának ütközött.

Dolgoznak a műszaki mentők a baleset helyszínén

Kisiklott a villamos

A kamion, mielőtt meg tudott volna állni, lesodorta a sínről is a szerelvényt. Szerencsére sem a villamos vezetője, sem a kamion sofőrje nem sérült, illetve az utasok is szerencsésen átvészelték a nagy testek találkozását, talán azért, mert a szigorítások miatt kevesebben utaztak a villamoson.

Veszélyes kereszteződés

A BKV műszaki szakemberei visszahelyezték a sínre a villamost. Ebben a csomópontban a nagy teherforgalom miatt rendszeresen előfordul, hogy a tehergépkocsik a Könyves Kálmán körútra kanyarodás közben beragadnak a kereszteződésbe, ezzel akadályozva a villamosok haladását, ez is szerepet játszhatott a karambolban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Friss baleseti statisztikai adatok

Fotók: A BudaPestkörnyéke.hu helyszíni felvételei – Fotó: Gombkötő Krisztián