Ahogy már írtunk róla, a péntek reggeli órákban kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó 7:38-as vonat több kocsija. A szerelvényen húsz ember utazott, közülük ketten, a MÁV dolgozói könnyebb sérüléseket szenvedtek. A vasúttársaság közlése szerint a mozdonyvezető nem észlelt semmilyen előjelét a bajnak, a motorkocsi egyszerűen leugrott a sínről.

Videó is készült

A vonat a megálló előtt már fékezett, a baleset idején 38 kilométer/órás sebességgel haladt, miközben az adott szakaszon 50 kilométer/óra volt a megengedett. A helyszínen videó is készült. A felvételen jól látszik, hogy a kanyar előtt, a sínillesztésnél rossz állapotban volt a pálya, és az is érzékelhető, hogy a felvételt készítő férfi alatt mozgott a sín. A videót cikkünk végén tudod megnézni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A kisiklott vonat

Jelezhették a bajt 

A 444 információi szerint a pályamester korábban már többször jelezte, hogy a Vác–Balassagyarmat vonalon gondok vannak a pálya állapotával. A lap úgy tudja korábban azt javasolta, zárják le a szakaszt mindaddig, amíg a hibákat nem javítják ki. A környéken 2 hónappal ezelőtt készült egy fotó is, amelyen szintén jól látható, hogy a sínek életveszélyes állapotban vannak. A MÁV a baleset után sajtótájékoztatót tartott. A szóvivő szerint a mellékvonalon évente kétszer mérőszerelvény halad át, emellett folyamatos a gyalogos pályabejárás. Ez is érdekelhet: Évek óta az életveszélyes vasúti pályára engedik rá a vonatokat Verőcénél, ahol ma kisiklott egy vonat: mégis mikor akar ezzel foglalkozni Lázár János?

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vizsgálatot rendeltek el 

A MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt vizsgálatot rendelt el. Bejegyzésében azt írta: „Mindenkit óvnék az elhamarkodott ítéletektől és megfejtésektől. Az ilyen és ehhez esetek túlnyomó részében általában nem egyetlen ok, hanem több szerencsétlen körülmény együttállása vezet a balesethez.” Hozzátette, hogy a magyarországi vasúti mellékvonalak mind az infrastruktúra, mind a gördülőállomány tekintetében felújításra szorulnak, ezért felgyorsították a járműbeszerzési és pályafelújítási programokat.

Lázár János is megszólalt 

Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán reagált. Azt írta, „minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot” kért a MÁV vezetésétől. A fideszes politikus szerint nincs helye a pánikkeltésnek, szerinte a MÁV vezetőinek az utas biztonság a legfontosabb. 

Korábbi baleseti jegyzőkönyv 

Közben Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombat reggel közzétette azt a vizsgálati jegyzőkönyvet, amely egy tavaly kisiklott MÁV szerelvény balesetét elemezte. A politikus a Facebook-oldalán azt írta: “Lázár ezzel nem dicsekszik: ijesztő és súlyos dolgot tartalmaz egy tavaly nyáron kisiklott MÁV szerelvény vizsgálati jegyzőkönyve”.  “Az akkori siklás oka ugyanis az volt, hogy a karbantartók hiába kértek alkatrészt a MÁV alkatrészellátó részlegétől, az nem rendelte meg azt időben. Így HÁZILAG SUFNITUNINGOLT FUTÓMŰVEL engedték ki a szerelvényt. Az meg kisiklott” – írta Hadházy Ákos. 

Anyagellátási problémák 

A képviselő azt írja, a vonat szerencsére utasokat nem szállított, mert a motorkocsikat éppen a nagyobb szervízbe küldték – de ez természetesen nem jelenti azt, hogy a siklás ne lett volna veszélyes. Mint írta, az idén augusztusban kiadott záró jelentés „rendszerszintű tényezőként” ír arról, hogy „a karbantartás anyagellátása nem biztosította a szükséges alkatrészeket a szakszerű karbantartáshoz ”. Továbbá a bizottság a vizsgálat során megállapította, hogy a vasúti társaság anyagellátási rendszere nem biztosítja, hogy a szükséges, futásbiztonságot is befolyásoló alkatrészek időben rendelkezésre álljanak, ezzel a karbantartó személyzet rákényszerülhet szakszerűtlen, helyettesítő megoldások alkalmazására is.

Javaslatokat fogalmaz meg a vizsgálóbizottság 

Hadházy külön kiemelte a jelentés tanulságait, amelyben többek közt az áll: “Az alkatrészellátás akadozása rákényszeríti a karbantartó személyzetet az üzemszerűtől eltérő megoldások megvalósítására, megtűrésére. Fennáll a veszélye, hogy a helyettesítő megoldások megfelelőségét tévesen ítélik meg, ami baleseti kockázatot hordoz”.  A jegyzőkönyv szerint „a Közlekedésbiztonsági Szervezet javasolja a MÁV Személyszállítási Zrt. alkatrészellátási rendszerének felülvizsgálatát abból a szempontból, hogy képes legyen a szükséges alkatrészek kellő időben való elérhetőségét, rendelkezésre állását biztosítására.” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Videó a pályaszakaszról

Kiemelt kép: a Verőcénél kisiklott vonat – Forrás: Facebook/Magyar Péter