Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán hétfőn délután Szadán, a Jókai utcában. Volt olyan eset, amikor az ember is kirepült a helységből – mondja a tűzoltóság szakembere.

A robbanás következtében a kazán kiszakadt a helyéről, károsodott az épület ajtaja, személyi sérülés nem történt – tájékoztatta portálunkat Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője. A gödöllői hivatásos tűzoltók átvizsgálták az épületet, majd biztosították a helyszínt.

Ezért robbanhatnak fel a kazánok

Alaphelyzetben 70-80 Celsius fokra fűtik fel a kazánokat a háztulajdonosok, a rendszer pedig  a forró vizet keringeti a radiátorokban. A leggyakoribb gond, hogy túlságosan megpakolják a kazánt, a víz  hőmérséklete ezért 100 fok fölé emelkedik, az iszonyú  nyomást pedig már nem bírja el a szerkezet  – mondta egy másik eset kapcsán a feol.hu-nak  Nyikos György tűzoltó százados.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A robbanás ereje hatalmas lehet. Volt olyan eset, amikor a kazánt eredeti helyétől két méterre találták a kiérkező tűzoltók.  Két oldala szétnyílt, a szerencsétlenül járt ember pedig kirepült  a helyiségből.

Lehetséges hiba, hogy áramszünet miatt  nem indul el a keringetőszivattyú, a régi kazánoknál esetenként hiányzik a  túlnyomást leeresztő szelep.  De hiába dolgozna a  szivattyú, ha a rendszer más ok miatt nem működik.

Létezik a  fűtésre olyan megoldás is, amelynek csöve 100 fok felett már megolvad. A régi kazánoknál néha a hőmérő is hiányzik – folytatta a tűzoltóság szakembere.

Ha valaki nem akarja, hogy  levegőbe repüljön a háza, legjobb, ha ügyel kazánjának szakszerű beépítésére. Az üzemeltetést pedig mindenképpen folyamatosan felügyelni kell. Ha újabb a kazán,  a túlmelegedést műszer jelzi, ha régi, csak a víz fortyogása árulkodhat a bajról.

Mi  a teendő, ha már meleg a helyzet?

Nem ajánlom, hogy bárki próbálkozzon  a javítással,  mert életébe kerülhet a kísérletezés. Azt a helyiséget, ahol a kazán van, azonnal el kell hagyni. Ki kell nyitni az összes radiátort, majd az ablakokat és az ajtókat, hogy az esetlegesen bekövetkező robbanás lehetőség szerint ne vesse  szét a házat.  Aztán ki kell menni az épületből  figyelmeztetett – Nyikos György.

Kiemelt kép: illusztráció, fotók: katasztrófavédelem