Egy holland fiatalember norvég rendszámú Volvo kombival haladt a 4-es főút belső sávjában, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél hétfő délután. A vecsési elágazásnál lévő jelzőlámpás csomópont előtti lejtős jobbkanyart túl nagy sebességgel próbálta bevenni, amikor észlelte, hogy a lámpánál már több jármű várakozik.

Végigszántotta a Volvo oldalát

Információink szerint a Volvo intenzív fékezésbe kezdett, ekkor azonban az éppen elálló záportól nedves úttesten járműve megcsúszott és átsodródott a szembejövő oldalra. A Budapest felől a belső sávban érkező Peugeot furgon középkorú férfi vezetője megpróbálta kikerülni az elé csúszó kombit, balra kapta a kormányt, de így is végigszántotta a Volvo jobb oldalát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csattanás Ferihegynél

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megpördült az autó

A norvég rendszámú autó az ütközés hatására megpördült, majd a középső sávban a Peugeot furgonnal párhuzamosan haladó Citroën Jumper kisteherautó bal elejébe csapódott, olyan erővel, hogy a Citroën bal első futóműve kiszakadt a helyéről, illetve a jobb elejével a szalagkorlátnak csapódott.

Csúnya lett a furgon eleje

Késő volt

A kisteherautó szintén férfi sofőrje is próbált menekülni, de a külső, Vecsés felől besoroló sávban a Közútkezelő furgonja állt, ezért előbb még amellett elhaladt, utána rántotta jobbra a kormányt, de akkor már késő volt.

A tűzoltók is kivonultak

Kirobbant légzsákok

Mindhárom járműben csak a sofőrök utaztak, a légzsákok pedig mindegyikben kirobbantak, mert mindhárman használták a biztonsági övüket – a Volvo vezetője ezért csak könnyebben sérült, el tudta hagyni saját erejéből a roncsot, de a mentőszolgálat kórházba szállította.

A duguláselhárító szakinak egy darabig nélkülözne kell ezt a furgont

Beszorult a sofőr

Peugeot vezetője az arcába kapta a légzsákot, de nem sérült meg, a Citroënt vezető férfinek pedig a bal karját horzsolta végig a légzsák, illetve a bal ajtó nála beszorult, ezért csak a jobb ajtón keresztül tudta elhagyni a kisteherautót. A fővárosi tűzoltók is a helyszínre vonultak, áramtalanították a járműveket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.