Garázdasággal gyanúsította meg a rendőrség Dudás Mikit, a volt világbajnok kajakos bevallotta, hogy konfliktusba került a szomszéddal, aki belerúgott a sportoló kutyájába. Miki bosszúból pedig kiszúrta az autójának a kerekét. 

Belerúgott a kutyájába 

“Kedd reggel elindultunk a kis dagadt tacsimmal, Babával sétálni. A földszinten kinyílt a liftajtó, ami előtt ott állt egy nagydarab rapper gyerek. Láttam már párszor itt, és mit ne mondjak, nem egy bizalomgerjesztő alak. Nem igazán volt beszámítható állapotban, a kutyám pedig ezt egyből megérezte. Védte magát, és engem is, és ráment a bokájára. Időm se volt semmire, mert a csávó abban a pillanatban egy akkorát rúgott a kis tacskómba, hogy csóri állat métereket repült, és nekivágódott a falnak. Na most, akinek van kis kedvence, de akinek nincs, az is sejtheti, mi játszódott le bennem” – mondta az egykori kajakos. 

Nagyon ideges lett 

Dudás Miki szerint óriási önkontrollra volt szüksége, hogy akkor és ott ne reagáljon durvábban a történtekre. Mint mondja, sétából hazaérve is ideges volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Belerúgott a kutyába

„Ez a kiskutya az életben nem bántott senkit. Az első közös kisgyerekünk Ivett-tel. Babát hat gyerek nyúzhatja, cibálhatja egyszerre, akkor sem csinál semmit. De nyilván ezen a csávón érezte, hogy valami nincs rendben, és kiszámíthatatlan, úgyhogy rögtön reagált. De ilyet belerúgni akkor sem lehet egy kis állatba!” – mondta a világbajnok.  Majd így folytatta a történtteket: “Úgyhogy igen, fogtam egy konyhakést, lementem, és kiszúrtam az autója kerekét!

Jöttek a rendőrök 

Dudás Mikit ezután a hatóság hamar felkereste a lakásán, és előállították. „Bekopogtak hozzám a rendőrök, és elmondták, hogy valaki videóra vette, ahogy kiszúrom a kocsi kerekét. Én elmondtam nekik őszintén, hogy mi történt. Mire azt mondták, megértenek, de ezt akkor sem így kellett volna megoldanom. Bevittek, és kihallgattak. Ennyi a történet, ez a teljes igazság” – mondta a story.hu-nakA Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Dudás Miki