A kormány tavaly arról döntött, hogy 3,2 milliárd forinttal támogatja a BKV buszbeszerzését, a Népszava szerint most azonban úgy tűnik, ezt a pénzt mégsem kapja meg a főváros, így modern elektromos buszok helyett használt dízeljárművekre fanyalodhat a BKV. Vitézy Dávid cáfolja a lapértesülést.

A kormány 3,2 milliárd forintnyi támogatást ígért tavaly nyáron a BKV-nak arra, hogy a 3-as metró miatt kieső utasszállítási kapacitást pótlására új buszokat szerezzenek be. Az erről szóló kormányhatározat arra kéri a Miniszterelnökséget vezető minisztert- Gulyás Gergelyt, hogy kössön támogatási szerződést a projekt „tényleges megvalósítójával”, a BKV Zrt.-vel. Gulyás Gergely azonban mostanáig ennek nem tett eleget, a BKV sürgető levelére sem válaszolt.

A határozatban szereplő határidőig, január végéig nem érkezett meg a forrás a BKV-hoz. Busz nélkül azonban a hármas metró felújítása sem folytatódhat, ezért a BKV ma használt autóbuszok beszerzéséről dönthet – értesült a lap.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vitézy cáfolja a hírt

Vitézy Dávid hétfő délelőtt kiadott közleményében cáfolta a Népszava értesülését. Ezt írta a Facebook oldalán: A Kormány 3,2 milliárd forintot biztosít új buszok vásárlására Budapestnek – ahogy ma Twitteren Fürjes Balázs államtitkár leírta, az erre szolgáló forrásokat a BKV meg fogja kapni minden ellenkező híreszteléssel szemben. A fejlesztés célja, hogy újabb 40 darab alacsonypadlós, Euro 6-os Mercedes Connecto autóbusz érkezzen Budapestre, a BKV által még egy évvel ezelőtt megkötött szerződés opcióinak lehívásával – írja a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Folytatódik a metrófelújítás

Idén tavasszal a 3-as metrő középső szakaszát újítják fel a tervek szerint, (a Lehel Tértől a Nagyvárad téri megállóig), ide kellenének az újonnan beszerzendő, eredetileg elektromos meghajtásúnak tervezett buszok.

A BKV-nak legkevesebb 20-30 új járműre lenne szüksége azon a 40-en felül, amit az InterTraction Electrics szállít. Opciókkal összesen 100 plusz 100 elektromos busz vásárlására volna lehetőség, de egyelőre erre nincs pénze a cégnek.

A lap úgy tudja, a BKV a következő igazgatósági ülésen 40 darab Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású buszt vásárolhat nagyságrendileg 20 millió forint egységáron.

Kiemelt kép: Buszok Budapesten – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu