Törött, a csontvelőt szúró csavarral, elviselhetetlen fájdalmakkal küldtek haza egy 73 éves nőt a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Intézetéből – ezt állítja az asszony és a lánya. Szerintük előtte 8 órát várakoztatták őket, miközben az idős, vízhajtót szedő nő vécére sem tudott menni, ágytálat pedig nem kapott – így többször bepisilt.
Pokoli fájdalmai voltak
Újabb döbbenetes esetre derült fény a magyar egészségügy helyzetéről. A 73 éves szigetszentmiklósi asszony elviselhetetlen fájdalmat érzett, miután a csípőjében lévő csavar eltört. Ekkor szólt lányának, aki a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Intézetébe vitte. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
8 órát vártak
Simon Katalin, az RTL-nak azt mondta, hogy beteg édesanyjával 8 órát töltöttek az intézményben. Azzal a céllal érkeztek, hogy az anyját operálják meg, hogy a letört csavar okozta fájdalom megszűnjön, ám a kórház nem vette fel a pácienst.
Nem vitték ki a WC-be
Az ödémával küzdő édesanya és a lánya is többször jelezte a nővéreknek, hogy adjanak az anyjának ágytálat vagy pelenkát, mert nem bír elmenni a mosdóba, de mivel vízhajtót szed, muszáj lenne. Az asszony állítása szerint azt a választ kapta, hogy „nyugodtan pisiljen”. A nő többször is bepisilt, mire megkapta a katétert.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hazaküldték a beteget
„Azzal, hogy emberileg megalázunk valakit, nem tudok azonosulni most sem és a jövőben sem” – nyilatkozta az asszony lánya. Végül 8 óra elteltével elküldték őket. A lánya szerint minden vizsgálat azt mutatta, hogy eltört az egyik csavar, ám azt mondták nekik, hogy az egyetlen, amit tehetnek, az, hogy otthon fájdalomcsillapítást végeznek.
Két hete fájdalmakkal él
Az idős nő azóta, vagyis közel két hete szenved otthon a fájdalomtól. „Ez az állapot most megint szörnyű. Így élni, hogy nem tudsz felállni…. Kívánom azoknak, akik az egészségügybe nem adnak pénzt, hogy járjanak így” –- nyilatkozta a könnyeivel küszködve a páciens.
Megszűnt az osztály
A lánya szerint azért nem fogadják őket az intézményekben, mert azt mondták, oda menjenek, ahol korábban a csípőprotézis-műtétet végezték, vagyis a Merényi Gusztáv kórházba. Ám oda már nem tudnak menni, mivel azóta már azt egy másik intézménnyel összevonták. Az RTL teljes riportját ide kattintva tudod megnézni.
Megszólalt az egyetem
Az RTL kérdése az egyetem az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy szerintük nem volt indokolt a műtéti beavatkozás, mert az a járóbeteg szakrendelés feladata. Majd azt nyilatkozták, amennyiben a beteg panaszai súlyosbodnak, ellátják az érintett osztályon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Semmelweis Egyetem Traumatológiai Központ – Forrás: kittlakunk.hu