Az újbudai Fidesz–KDNP-frakció kizárta Balogh Péter önkormányzati képviselőt a soraiból. A döntést azzal indokolták, hogy a politikus neve felmerült a Király Nórához köthető civil szervezetek gyanús támogatási ügyében. Balogh Péter a kizárás után azt mondta, nem adja vissza a mandátumát.
Feljelentést tett a Miniszterelnökség
A Miniszterelnökség július 9-én jelentette be, hogy hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett a Fiatal Családosok Klubja alapítójához, Király Nórához köthető hét civil szervezet ügyében. A kormány közlése szerint a szervezetek 2021 és 2026 között összesen több mint 1,5 milliárd forint állami támogatást kaptak. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Gyanús kifizetések
A kormány tájékoztatása szerint az átvilágításuk során gazdasági összefonódások, közös ingatlanvásárlások és azonos programok többszöri elszámolásának gyanúja merült fel. Az újbudai Fidesz frakció közleménye szerint az átvilágításban érintett szervezeteknél több esetben Balogh Péter neve és egy hozzátartozójának érintettsége is felvetődött.
Király Nóra cáfol
Az ügy június közepén robbant ki, amikor az RTL riportja alapján a sajtóban megjelent, hogy a Király Nórához köthető szervezetek két év alatt több mint 455 millió forint közpénzhez jutottak. Ezt követően a Miniszterelnökség vizsgálatot indított. Király Nóra a vádakra reagálva elismerte a támogatások tényét, de állította, hogy minden a szabályoknak megfelelően, nyilvános döntések és szerződések alapján történt, a pénzt pedig családokat, nőket és gyermekeket érintő programokra fordították.
Tudtad?
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát.
Nem adja vissza a mandátumát
Balogh Péter kizárása után azt írta a Telexnek, furcsállta a kizárást, mivel ő már előtte jelezte a frakcióvezetőnek, hogy kilép. A helyi Fidesz reakcióját inkább egy belső leszámolás részeként értelmezi. Szeptembertől függetlenként folytatja a képviselői munkát. A újbudai képviselő szerint a helyi fideszesek nyomást akarnak helyezni rá, hogy a mandátumáról is lemondassák, de ő nem tesz eleget ennek a nyomásnak. A történetet egy belső leszámolás és pozícióátrendezés részeként látja, amihez kapóra jött a feljelentés híre, írta a képviselő.
Balogh szerint nem történt bűncselekmény
A Király Nóra-féle szervezetek ügyéről elmondta: „az egyesületnél semmilyen hatósági átvizsgálás nem történt. Tudomásom szerint a Miniszterelnökség feljelentést tett több civil szervezet ügyében, ennek pontos tartalmát azonban a mai napig nem ismerem, és engem sem rendőrség, sem más hatóság nem keresett meg.” Szerinte a nyilvánosságra került tények nem utalnak arra, hogy bűncselekményről lenne szó, ezért visszásnak tartja, hogy valaki már kész tényként beszél vádakról és felelősségről egy olyan ügyben, amelyben még a vizsgálatról sem tudunk semmit. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Balogh Péter és Király Nóra – Forrás: Facebook/Balogh Péter

