Az állatvédők egyként fordultak az egykori Hungária-sztár ellen, az ami Gyöngyösön történt, azt senki nem fogja neki megbocsátani. Egy egyesületből már ki is zárták, a jó hírneve ezen téren egészen biztosan elveszett.

Dőlnek ki a csontvázak a szekrényből

Az énekesnő korábban komoly állatvédő hírében állt, de amióta kiderült, hogy a Gyöngyösön a korábbi zenekara nevével fémjelezett szaporító telepet számolták fel, sorra hullanak ki a csontvázak a szekrényből. – írta a borsonline.hu

Állatvédő volt

Dolly neve igen gyakran tűnt fel a Felidae Hungary állatvédő egyesület posztjaiban, hiszen ahogyan számos híresség, ő is a szervezet „sztártagozatának” tagja volt. Részt vett jótékonysági koncerteken és több poszt tanúsága szerint időnként segített az adományok célba juttatásában is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már novemberben kizárták

A napokban kialakult botrány után lapunk megkereste a szervezetet, hogy megtudjuk, hogyan viszonyulnak a híres tagjuk körül kialakult, finoman szólva is kellemetlen helyzethez. A válasz pedig amellett, hogy sokat sejtető, egyben meglepő is. Kiderült ugyanis, hogy Dollyt már tavaly novemberben kizárták a tagjaik közül.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Törölték a nevét

„A Dollywood néven bejegyzett gyöngyösi kennel állatvédelmi ügyében az alábbi közleményt tesszük: Egyesületünk, a Felidae Hungary, Dolly (polgári nevén Penczi Mária Ilona) egyesületi tagságát 2022. november 2-án törölte.

Dolly nem is volt állatbarát?

Egyesületünk, a sztártagozatunkat is beleértve, a nevezett és környezete állattartási ügyeitől minden tekintetben elhatárolódik. Nyilatkozni az üggyel kapcsolatban nem kívánunk, a hatóságoknak rendelkezésre állunk! Üdvözlettel: André Pfeiffenberger, elnök” – állt a szervezet hivatalos közleményében.

Nyomozás folyik

A Borsonline.hu megpróbált utánajárni, hogy milyen előzmények vezettek Dolly kizárásához, de mivel mindennemű információ kiszivárgása befolyásolhatja a jelenleg is folyó nyomozást, nem kívántak bővebb információt adni az ügyben.

Dolly is nyilatkozott

„Meghurcolták nevemet és a becsületemet. Az elmúlt időszakban megjelent sajtóközleményeket nagy megdöbbenéssel és még nagyobb fájdalommal hallottam. 75 évem alatt mindig is elkötelezett voltam az állatok iránt. Az elmúlt években számtalan olyan jótékonysági rendezvényen is felléptem, melyekből származó bevételt állatok megmentésére, állatvédő szervezetek, menhelyek támogatására fordítottak.

Nem tudta mi zajlik ott

Sem a nevem alatt bejegyzett kennelről, sem az ott tapasztalt áldatlan állapotokról nem volt tudomásom, így amikor ezekkel szembesültem, menedzseremmel a kapcsolatot megszakítottam.

Jogorvoslatot akar

„Emiatt valamennyi rám vonatkozó valótlan állítást visszautasítok és minden lehetséges jogi eszközzel fel kívánok lépni személyemet átíró, nevemet megtépázó közléssel szemben. Dolly” – írta az énekesnő.

Egyre kuszábbak a szálak

Egyre kuszább a napokban kirobbant állatkínzási botrány, melybe Dolly is belekeveredett, ugyanis az ő menedzsere volt az a nő, akire lecsaptak az állatvédők és a rendőrök.

Másképp emlékeznek a történtekre

Az énekesnő korábban azt nyilatkozta, hogy még a rendőrség kiérkezése előtt elvitt kilenc kutyát a gyöngyösi szaporító telepről – ahol amúgy horrorisztikus állapotok uralkodtak –, mondván segítsen az ebeknek. A spontán mentőakciójára azonban másképp emlékeznek az állatvédők és a gyöngyösi ebrendészeti telep vezetője is – írja a Bors.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: TV2