Biztonságos körforgalmak és lámpás elágazások kialakítását tervezi a város vezetése Érden. Csőzik László polgármester szerint már az idén látható jelei lesznek a fejlesztéseknek.

Forgalomlassító fejlesztések

Nemrégiben befejeződött a Tárnoki út felújítása. Azonban a környéken ezzel még nincs vége a változásoknak, hiszen a több kilométer hosszú út két pontján is forgalomlassító fejlesztések várhatók. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Körforgalmat terveznek

Kiderült, a Tárnoki, Szent István, illetve Lőcsei utak találkozásánál egy körforgalom kialakítását tervezik. A másik irányban pedig, ahol a Tárnoki és az Ürmös út keresztezi egymást, ott – egy jóval egyszerűbb megoldással élve, – a forgalmi renden változtatnak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az eddigiekkel szemben nem az Ürmös, hanem a Tárnoki útról érkezőknek lesz majd elsőbbségük.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Látványos szakasz következik

Csőzik László polgármester hozzátette: folytatódik a Fehérvári és Zámori út csomópontjánál megkezdett beruházás, valamint hamarosan a Zámori és a Vadlúd utcai körforgalom építése is látványos szakaszához érkezik.

Csőzik derűlátó

A város első embere a két projekt kapcsán egyúttal reményét is kifejezte, hogy a következő tanévre, vagyis szeptemberre mindkettő elkészülhet.

Máshol is dolgoznak

A város ellenkező pontján is komolyabb munkálatokra kell számítani, hiszen a Törökbálinti út mentén is folytatódik a közlekedés fejlesztése. A Szövő és a Folyondár utcák találkozásánál lámpás kereszteződést alakítanak ki. Illetőleg maga a Törökbálinti út egészen a Bem térig megújul.

Lámpás kereszteződés is lesz

Örülhetnek azok is, akik gyakran megfordulnak a Sóskúti, Fűtő és Szovátai utak elágazásánál – ami szintén a város egyik igen veszélyes és problémás csomópontja, – ugyanis a közeljövőben itt is lámpás kereszteződés lesz.

 Járdát alakítanak ki

Mindezek mellett, nemsokára elkezdődik az Érd-Ófaluban található Molnár utca rekonstrukciója, ahol az út egyik oldalán járdát is ki fognak alakítani – írta meg az Erdmost.hu.

Kilátó és túraútvonal Ófaluban

És ha már Ófalu, ennek a településrésznek a megújítása kapcsán Csőzik László számos további elképzelésről is beszámolt. Ilyen például egy magasparti kilátó, és egy túraútvonal létrehozása.

Fejlődjön a pincesor

Cél, hogy a hírhedt Kerülő út is 21. századi formát öltsön, aminek nyomán tovább fejlődhet az érdi pincesor. Miként a minaret és a kastélydomb távlati sorsa is szóba került. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a biztonságos közlekedés a cél Érden. Fotó: archív