Június 17-én szerdán nagy kő,- és sárlavina zúdult a 12-es útra és a vele párhuzamos vasútvonalra. Nagymaros és Szob között három nap után, szombat reggel elkezdték a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását. A vonatközlekedés várhatóan csak július második hetében indulhat újra. Kérdés miért tart egy hónapig a munka, ráadásul utána is csak egy vágányon indulhat meg a vasúti közlekedés.

Nagymaros és Szob között pótlóbuszok szállítják az utasokat, melyek kerülő útvonalon: Kóspallag–Márianosztra felé közlekednek a 12-es főút lezárása miatt.

A menetidejük irányonként általában 40-60 perc ezen a szakaszon, de a közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb is lehet. A vonatok Nagymaros és a Nyugati pályaudvar között menetrend szerint közlekednek – írja friss közleményében a MÁV.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ahogy azt itt a BudaPestkörnyeke.hu hírportálon megírtuk, június 17-én dél körül nagy mennyiségű, este pedig még egy, a korábbit többszörösen meghaladó, a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina árasztotta el a szobi vasútvonal vágányait a Dömösi átkelésnél, Nagymaros és Szob állomás között. 

A második omlás hordaléka a 12-es főutat is eltorlaszolta, járhatatlanná tette. Az utasok biztonságának garantálása érdekében szerda kora délutántól, bizonytalan ideig, leállította a vonatforgalmat a MÁV.

Miért tart ilyen sokáig a munka?

A vasútvállalat tudott a hegyoldal labilitásáról, hiszen rendszeresen geodéziai felméréseket végeztetett a fokozottan védetté nyilvánított tájvédelmi területen, és már korábban felvette a kapcsolatot az érintett Ipoly Erdő Zrt.-vel és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal, keresve az egységes, végleges beavatkozás lehetőségét – írták.

Az egyeztetések alapján folyamatban van a hegyoldal további erózióját megakadályozó beavatkozás tervezésének előkészítése.

A helyreállítást nem kapkodják el. Mivel Magyarország nem hegyvidéki ország, kevésbé vagyunk felkészülve ilyen jellegű természeti károk elhárítására. Ausztriában, Svájcban talán gyorsabban menne, nálunk picit tovább tart, hiszen a képek alapján mindössze egy markoló dolgozik a helyszínen.

A képeken az is jól látszik, hogy szinte ráfolyt a hegy anyaga a vágányokra. Ilyen esetben nem csak a síneket kell megtisztítani, hanem a hegyoldalt is stabilizálni kell, különben bármelyik pillanatban ismét megindulhatna. Ugyan ez a helyzet a másik szakaszon, hiszen két helyen történ hegyomlás.

Fotók: A MÁV helyszíni felvételei