Sms-ben reagált Varga Judit az elmúlt napok történéseire. A volt politikus azt írta, hogy annyi fájdalmat és megaláztatást kellett átélnie a korábbi házasságában, hogy arról már nem szívesen beszél. Magyar Pétert pedig baloldali politikusnak nevezte.

Rendőrségi jelentés

Magyar Péter, Varga Judit exférje vasárnap este írt arról az oldalán, hogy egy 2020 decemberi veszekedés miatt családon belüli erőszakkal fogják megvádolni. Erről a vitáról egy rendőrségi jelentés is készült, amiben Magyar Péter szerint az áll, hogy erőszakosan lépett fel a feleségével és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Elvitte a gyerekeket

„Egy veszekedés után a volt feleségem bejelentette, hogy egy általam nem ismert időszakra és helyre elviszi a közös gyerekeinket, amibe én nem akartam beleegyezni. És ahelyett, hogy ezt felnőtt emberek módjára sikerült volna négyszemközt rendeznünk, az eljárásba bevonásra kerültek az állami testőrök, akik konkrétan megakadályoztak abban, hogy a gyermekeimhez odamenjek” – írta az esetről Magyar.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy videót posztolt

Erre reagált Varga Judit, akinek a lemondása óta semmi sem jelent meg a közösségi oldalán, egy olyan videót posztolt, ami a kapcsolati erőszakról szól, hozzá ezt a mondatot írták: “Mindig van kiút.” Erre Magyar Péter szintén közösségi oldalán reagált, azt írta, volt feleségének üzenve: “Nem tudom mivel zsarolnak és azt sem, hogy miért teszed ezt a gyermekeinkkel.”

Megszólalt Varga Judit

A volt miniszter a fent említett videó közzététele óta nem szólalt meg az ügyben, ám most a 444 újságírójának kérdésére, aki találkozót kért Varga Judittól, SMS-ben küldött választ, amelyet a portálhoz hasonlóan mi is teljes terjedelmében közlünk:

Magánéletére panaszkodik

„Tisztelt Kaufmann Balázs! Köszönöm szépen a lehetőséget, de inkább nem élek vele. Egyrészt, mert már visszavonultam a közélettől, és bármilyen közéleti téma – akár az időközben baloldali politikussá vált volt férjem meghökkentő, megtévesztő ámokfutásának – értékelése újra politikai mezőbe helyezne, amit el kívánok kerülni; másrészt, korábbi házasságom annyi fájdalmat, bánatot és megaláztatást okozott, hogy a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózom. Remélem, volt férjem meggondolatlan és manipulatív nyilatkozatai később sem kényszerítenek arra, hogy a sebek feltépésével a nyilvánosság elé kelljen állnom. Megértését megköszönve, maradok tisztelettel: Varga Judit.”

Magyar Péter reagált

Magyar Péter Facebook-oldalán szó szerint megosztotta volt felesége üzenetét, ezzel a megjegyzéssel: „Most értesültem arról, hogy Rogán Antal az alábbi sms-t mondta tollba a volt feleségemnek, a gyermekeim anyjának.” Varga Judit volt férje, a bejegyzésben úgy fogalmaz, nem ül fel „a provokációnak”, továbbra sem mond rosszat gyermekei édesanyjáról. Megismételte, hogy kedden bemegy az ügyészségre, és nyilvánosságra hozza a bizonyítékot, „amiből mindenki számára egyértelmű lesz, hogy miért írnak ilyeneket a volt felesége nevében”.

Kihallgatta az ügyészség

Beszámoltunk arról is, hogy szerda délelőtt tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Varga Judit volt férje előzetesen azt ígérte: bebizonyítja, hogy a kormány is érintett a Völner–Schadl-ügyben, de bizonyítékokat aznap nem adott át.

Tudta a lehallgatásról

Magyar Péter azt állította, hogy Schadl György „Rogán Antal propagandaminiszter-embere” volt, illetve hogy a kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, „és erről Völner Pált is tájékoztatták”. Magyar legsúlyosabb állítása azonban az, hogy szerinte „Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat”. A kihallgatása után azt ígérte, hogy március 26-án, amikor újra meghallgatják.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Varga Judit, Magyar Péter – Forrás: BPK montázs