Három hónapos életmódváltó egészségfejlesztési programot indított dolgozóinak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet. Az intézmény vezetői úgy tartják, csak egészséges dolgozók tudnak hatékonyan gyógyítani.

Életmódot váltottak a korányisok

Napi lépésszám, elégetett kalória, megtett kilométerek és futótáv. Többek között ezeknek, az okosórák menüjéből is ismert paramétereknek a rögzítését kéri az akcióban résztvevő dolgozóitól az OKPI. A vezetőség nem titkolt célja a már közismert „Korányisnak lenni jó” életérzés elmélyítése, amihez nagyszerű alkalmat adnak a csapatépítő közös edzések, gyakorlatok, versenyek, adott esetben az időjárás és a terepviszonyok kínálta megpróbáltatások leküzdése.

Főbb elemek

A program három fő elem köré szerveződik: az egészségügyi intézményekben a hatékony, könnyen tervezhető munkahelyi egészségfejlesztés, a kórházak egészséges színtérré alakítása, valamint a lakossági egészségedukáció. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

3 hónapos akció

A június végéig tartó három hónapos akció jóval több, mint egyszerű mozgásterápia, vagy szabadidős tevékenység. A versenyre jelentkező ötfős csapatoknak a regisztrációt követően számos elvárásnak kell megfelelniük. Az adatok rögzítése mellett úgynevezett „inbody” készülékkel követik nyomon a sporttevékenység közben a fizikai állapotukban bekövetkező változásokat, így ajánlott minél több intézeti, vagy éppen magánúton szervezett sporteseményen részt venni.

Közös kirándulásokat szerveznek

Több sportágban edzenek

A lehetőségek tárháza szinte határtalan, köszönhetően annak is, hogy a „Korányi” az ország egyik legszebb természeti környezetében, a budai dombok nyugati lejtőjén, erdős ligetes környezetben fekszik. A védett környezetben és a jó levegőben a futás és gimnasztika gyakorlásán túl az életmódváltóknak ajánlott az olyan hatékony mozgásformákat is használni, mint a spinning, a TRX, az alakformáló edzés vagy a jóga, amelyekhez külön termeket biztosít dolgozóinak az OKPI. Az életmódváltók a nevezéssel egyben részt vesznek a Magyar Kórházszövetség Országos Kórházi Egészségkihívás programjában is.

Segítség a dohányosoknak

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet eddig is élen járt az aktív életre való ösztönzésben, a dolgozók lelki egészségének támogatásában. Kiemelt szerepet kapott a dohányzás leszokás támogatása, a dohányfüst- és nikotinmentes környezet biztosítása. A csapatok az OKPI belső kommunikációs rendszerén jelentkezhetnek, illetve a résztvevők által indított Facebook privát csoportban kapnak tájékoztatást az aktuális rendezvényekről, hírekről, mérési pontokról. Lehetőség van egyéni részvételre is.

Díjátadó

Az OKPI a Semmelweis napon adja át ünnepélyes keretek között a különböző kategóriákban a díjakat azoknak a csapatoknak, amelyek legkiemelkedőbb és legszélesebb körű egészségfejlesztési aktivitást nyújtottak a vizsgált időszakban.

1901-ben alapították

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet 1901-ben, akkor még Erzsébet Királyné Szanatórium néven alapították. Mára a légzőszervi betegségek nemzetközileg is elismert hazai irányító centrumává vált az intézmény prevenció, betegellátás, kutatás-fejlesztés, oktatás és módszertan tekintetében is. Kezdetben a tuberkulózissal (tbc) vették fel eredményesen a harcot, így a valaha halálos kór mára ritka betegséggé szelídült. Ez volt a 20. század egyik legnagyobb orvostörténeti sikere.  

Gyógyító tevékenység

Az elmúlt évtizedekben az intézmény  feladataink tovább bővültek főként a tüdőrák, asztma, és más légúti betegségek (például COPD, cisztás fibrózis) kezelésével. A Covid19 járvány idején is nagy szerepet játszott az intézmény. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: sportolnak a Koárnyisok