Egy kamionsofőr került karanténba a Szent László Kórházba. Közben Horvátországban és Ausztriában is megjelent a koronavírus.

Egy Olaszországban járt magyar kamionsofőrt karanténban helyeznek el a budapesti Szent László Kórházban – jelentette be kedden Menczer Tamás külügyminisztériumi szóvivő. A sofőr még a karantén elrendelése előtt járt Lombardiában, és a római nagykövetség információs vonalán jelentkezett. Hazautazott Magyarországra, és ugyan nem lázasodott be, de nem érezte jól magát, ezért Müller Cecília tisztifőorvos elrendelte a sofőr karanténba szállítását.

Amennyiben a kamionsofőr tesztje negatív lesz, a lappangási idő miatt a kéthetes karantént akkor is ki fogja tölteni. Menczer ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi információik szerint nincs koronavírusos beteg Magyarországon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A milánói ügyeleti telefonszámra egy másik magyar kamionsofőrtől is érkezett hívás, aki a lombardiai karanténban ragadt, de ő jól van, tünetmentes, van élelmiszere, tud tisztálkodni és a kamionjában tartózkodik.

A szóvivő beszélt arról a magyar állampolgárról is, aki a Japánban karantén alá vont Diamond Princess hajón dolgozott és pozitívra tesztelték koronavírussal. A tájékoztatás szerint az érintett személyt átszállították egy japán kórházba és egy újabb tesztet végeznek rajta, ha ez ismét pozitív lesz, akkor átszállítják egy megfigyelőközpontba.

Továbbra is jól érzi magát, nem köhög, nem lázas. Amennyiben negatív lesz a teszt, bár erre még a hajón megfertőzöttek esetében nem volt precedens, feltehetően akkor is megfigyelés alatt fogják tartani. A kormány továbbra is tartja mindhárom, a hajón dolgozó magyarral a kapcsolatot.

Szomszédban a koronavírus

Ausztriában is megjelent a koronavírus, két fertőzött beteget regisztráltak Tirolban, írja a Wiener Zeitung. A megbetegedéseket a tiroli tartományi vezetés is megerősítette, ám további információt nem közöltek a betegekről.

Horvátországban egy fiatal férfi fertőződött meg a kórral, akit a zágrábi Fertőző Betegségek Klinikáján kezelnek, erősítette meg a horvát miniszterelnök, Andrej Plenković az Index.hr lapnak. Az eset akkor derült ki, amikor kilenc olyan embert teszteltek kedden napközben, akik Olaszországban dolgoznak egy gyárban, és onnan érkeztek vissza nemrég Horvátországba. A horvát N1 riportere szerint az érintettek a magyar határhoz közel eső Karlovacból jártak ki a lombardiai Paviába dolgozni, egy olyan gyárba, ahol 20 fertőzöttet azonosítottak korábban.

Miről lehet felismerni a koronavírusos fertőzést és hogyan lehet ellene védekezni? Ide kattintva minden fontos dologot megtudhatsz!

Kiemelt kép: illusztráció