Pénteken bejelentették, hogy a legújabb járványügyi intézkedés során lezárják Magyarország határait, azokon külföldi állampolgár nem léphet át. Nem sokkal később bejelentették az első kivételt, Orbán Viktor a cseheknek megengedte a belépést, most pedig már a visegrádi országok is a kivételek közé tartoznak.

A külügyminiszter kiemelte: a visegrádi országok Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország kifejezetten sikeresen – és egymással szoros együttműködésben – védekeztek a koronavírus első hullámával szemben. Hétfőn többször egyeztettek személyesen Bledben, majd telefonon az éjféltől életbe lépő újabb, a védekezést szolgáló magyar intézkedésekről.

Mindezek alapján az a döntés született, hogy a “cseh példát” kiterjesztik az egész V4-re. Így a magyarországi szállásukat korábban lefoglaló csehek, lengyelek és szlovákok egy – öt napnál nem régebbi – negatív teszttel bejöhetnek Magyarországra, míg a visegrádi országokban korábban szállást foglaló magyaroknak is elég lesz egy negatív teszt a hazaérkezést követően – írta a miniszter Facebook-oldalán.

Nem sokkal korábban Szijjártó Péter azt közölte, hogy Bledben Andrej Babis cseh miniszterelnök azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy azok a cseh állampolgárok, akik szeptemberre már lefoglalták magyarországi szállásukat, továbbra is beutazhassanak Magyarországra.

Mivel a biztonsági garanciákat megkapták, így öt napnál nem régebbi negatív teszteredmény esetén keddtől is beengedik azokat a cseh állampolgárokat, akik már korábban szállást foglaltak maguknak Magyarországon – tette hozzá.

Kedden, szeptember elsején lépnek hatályba a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorított határvédelmi intézkedések Magyarországon. Ideiglenesen a teljes belső határon visszaáll a határellenőrzés.

Kiemelt kép forrása: MTI/Krizsán Csaba