Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra “kifut” koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen.

A szakember hétfő este az M1-en elmondta: egyre több a beteg, és a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő. Úgy folytatta, egyre több idős ember kerül kórházba a fertőzéssel, ez összefügg azzal, hogy sok idősotthonban találnak újabb betegeket.

Beszélt arról is, hogy a halálozási arány az utóbbi időben nem emelkedik. Az infektológus emlékeztetett arra, hogy márciusban csak a Dél-pesti Centrumkórházban kezeltek fertőzötteket, mára Budapesten és országszerte nagyon sok egészségügyi intézményben vannak koronavírusos betegek, több járványkórház is felkészült a betegek – akár intenzív terápiát igénylő – ellátására is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elegendő kapacitás áll rendelkezésre.

Szlávik János szerint a járvány május 3-ára várt csúcsa “egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban”, ugyanakkor nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut.

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője

Kérdésnek nevezte azonban, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.

Szólt arról, hogy a fertőzöttek akár nyolcvan százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel eshet át a fertőzésen, éppen ezért kell az idős embereket különösen védeni.

A járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a fiataloktól – jelentette ki. A koronavírus ellen alkalmazott gyógyszerekre térve kifejtette: a fertőzés ellen igazoltan hatékony gyógyszer egyelőre nincs, de egyes malária- HIV-, és a C típusú májgyulladás-ellenes szerek Magyarországon is hatékonyak lehetnek.

A Dél-pesti Centrumkórházban sokféle ilyen készítményt alkalmaznak, és az előzetes eredmények szerint ezek valóban hatékonyak lehetnek – mondta.

A Pesti úti idősotthonban történt fertőződésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ország ezer időseket gondozó intézménye fokozott figyelmet igényel, lakóikat, az ott dolgozókat folyamatosan tesztelni kell, mivel ők a leginkább veszélyeztetettek.

Ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, elkerülhető lesz az a “hatalmas, apokaliptikus” pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható – közölte.

Szlávik János arra hívta fel a figyelmet: a járványgörbe ellaposodása segít abban, hogy ne legyen annyi haláleset, mint Nyugat-Európában.

MTI, Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Kovács Tamás